17 °C Budapest
New York, 2022. január 18.Alkuszok a New York-i Értéktõzsdén a 2022. január 18-i kereskedés indulása után. Az értéktõzsde irányadó indexe, a Dow Jones ipari átlag nyitás után csaknem 600 ponttal állt alacsonyabban az elõzõ napi záráshoz képest.MTI/EPA/Justin Lane

Csak az első jele volt a globális összeomlásnak a tőzsdekrach? Nagy lehet a baj, ezek a fő tanulságok

2024. augusztus 8. 05:41

Sokak szerint a hétfői tőzsdepánik a következő jele volt annak, hogy lassan, de biztosan közelít a világgazdaság egy olyan összeomláshoz, mint amilyen a 2008-as volt. A Pénzcentrum szakértőkkel, elemzőkkel járta körbe, mit tanult a világgazdaság az esetből, milyen hatással lehet a forint árfolyamára, illetve hogy van-e egyáltalán olyan termék a tőzsdén, ami egy ilyen helyzetben legalább menekvést jelentene.

Elég kemény tőzsdepánik csapott le a világgazdaságra hétfőn, kevés kellett hozzá, hogy a piac megismételje az 1987-es Fekete Hétfőt - erről a Pénzcentrum is beszámolt. A vezető nyugat-európai tőzsdék jelentős csökkenéssel zárták a kereskedést: a londoni FTSE-100 index 2,04 százalékkal, a frankfurti DAX-index 1,95 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,42 százalékkal gyengült aznap. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,49 százalékos csökkenést mutatott.

A Pénzcentrum szakértőkkel járta körbe, hogy pontosan mi történt, és ennek milyen kihatásai lehetnek a gazdaságra nézve? Csak korrekcióról van szó, vagy esetleg komolyabb aggodalmak is felmerültek? Mi lehet most a menekülőút?

Majdnem, mint a Fekete Hétfő

Nem csak a nyugat-európai, hanem a tengerentúli piacok is jelentős mínuszt könyveltek el a hétfői napon: a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq mind mélypontot értek el. Ezen kívül pedig a Brent-olaj, az arany és a földgáz árai is csökkentek, reagálva a globális piaci feszültségekre.

Az S&P Index árfolyamgörbéje. Kép: PénzcentrumAz S&P Index árfolyamgörbéje. Kép: Pénzcentrum

Kedden aztán már lehetett látni némi visszapattanást, különösen a japán tőzsde talált magára, de szerdán is megvolt annak a veszélye, hogy a hétfői pánik miatt csak nehezen visszafordítható folyamatok következnek - a forint például még kedden este is gyenge volt, és reális veszéllyé vált, hogy eléri a 400 forintos euró-árfolyamot.

A Nikkei indexe, rajta a hétfői jelentős mínusszal. kép: PénzcentrumA Nikkei indexe, rajta a hétfői jelentős mínusszal. kép: Pénzcentrum

Volt előjele a tőzsdekrachnak

Virovácz Péter, az ING vezető elemzője lapunk kérdésére pontosan megvilágította, miről szólt maga a tőzsdepánik.

A mostani összeomlást számos tényező együttese okozta, mely impulzusok az Egyesült Államokból és Japánból érkeztek. A devizapiacon létezik egy carry trade nevű népszerű stratégia, amely arra épül, hogy a befektető alacsonyabb kamatozású devizában vesz fel hitelt, majd egy magasabb kamatozású devizában helyezi ki a felvett pénzt, megnyerve a kamatkülönbözetet. Ez a stratégia a forintot is erősítette jó néhány hónapig 2022. októberétől kezdve, amikor is hatalmas mértékű long pozíció épült ki a forint mellett, hiszen kétszámjegyű kamatot lehetett bezsebelni. A mostani történet viszont a carry trade másik lábáról szól, az úgynevezett finanszírozási lábról, amely a yen volt. Japán ugyanis 30 éve nullához közeli, vagy éppen mínuszos alapkamatot tartott, amely roppant olcsóvá tette a yen hitelfelvételt. A befektetők jelentős része pedig a carry tradet yen hitelfelvétellel finanszírozta, és az elmúlt években a jelentős kamatkülönbözet miatt ez az állomány hatalmasra duzzadt

- tárta fel Virovácz Péter. Az elemző emellett arra is rávilágított, hogy a magyar gazdaságban nem az amerikai tőzsdekrach okozza a bajokat, de a 400 forintos euró veszélyére a Magyar Nemzeti Bank reagálni fog.

A magyar fizetőeszköz elmúlt heti gyengélkedését sokkal inkább a hazai tényezőkre lehet visszavezetni, mégpedig arra, hogy a magyar kamatpálya érdemben lefelé módosult. A piac jelenleg 100bp további lazítást vetít előre a pénzpiaci kamatgörbe alapján, amely nincs összhangban a júliusi kamatdöntő ülésen hangoztatott maximum 50 bázispontos, realisztikusnak mondható további kamatvágással. Véleményünk szerint a 400-as szint lélektani határ, amelyre a jegybank is figyel. Így amennyiben valós veszélye merül fel ennek átlépésére, úgy a jegybank akár verbális intervencióval, akár a kamatcsökkentés átmeneti felfüggesztésével válaszolhat a pénzpiaci instabilitásra

- tette hozzá Virovácz Péter. Elmondta azt is, hogy szerinte bár az indexek valóban vissza tudtak korrigálni, az amerikai gazdaságnak nagy munkájába fog kerülni, hogy a következő mikropánik veszélyét kisebbítse.

Egyértelműen az amerikai recessziós narratíva oldódása segíthet a tőkepiacokon. Számos szektorban az értékelések túlzónak mondhatók, és valamelyest a mesterséges intelligencia körüli hype is mérséklődött, így önmagában indokolható volt egy kisebb mértékű korrekció. Azonban a munkaerőpiac összeomlását vizionáló korrekció gyorsan megfordulhat, ahogyan stabilizálódnak a beérkező adatpontok. Erre láttunk példát a hétfői szolgáltatásszektort érintő ISM felmérésből, ahol a foglalkoztatottsági komponens ismét 50 fölötti, azaz bővülő tendenciát vetít előre

- mondta az ING vezető elemzője.

Megint globális világválság jön?

Bukovszki András, a CIB Bank elemzője szerint a tőzsdepánik csak az egyik fejezete volt annak az öngerjesztő, és sokak által hangoztatott félelemnek, akik egy világméretű gazdasági összeomlást vizionálnak.

Három igencsak negatív piaci fejlemény időbeli közelisége okozhatta ezt a mértékű zuhanást: a recessziós aggodalmak erősödése az USA-ban, a váratlan kamatemelés Japánból és a negatív hírek az eddigi húzóágazatból. Azt, hogy egy ideje már lassul az amerikai gazdaság eddig is tudtuk, viszont a múlt héten megjelent munkaerőpiaci statisztikákból ennek a folyamatnak a gyorsulását lehetett kiolvasni. A növekvő munkanélküliség és a szűkölő munkakereslet pedig felerősítette azokat a félelmeket, miszerint a világ legnagyobb gazdasága hamarosan recesszióba zuhanhat

- mondta Bukovszki András. Hozzátette azt is, hogy hogy bár a forint még kedden is gyengült, összességében a magyar gazdaságot nem rázta meg a tőzsdepánik.

A forintnak az elmúlt napokban látott teljesítményét még akár pozitív csalódásként is lehet értelmezni. Mindösszesen 5 egységet gyengült a fizetőeszközünk az euróval szemben az előző hónap végi állapothoz képest. Mivel a forint kifejezetten magas bétájú deviza (hevesen reagál a külső hangulat változásokra), ez a gyengülés a mostani tőzsdei pánikreakció alatt egyáltalán nem kirívó, pláne, ha hozzávesszük, hogy a közelmúltban főleg elkeserítő adatok érkeztek a hazai gazdaság állapotával kapcsolatban. Ehhez az is hozzájárulhatott, hogy a csökkenő amerikai kamatvárakozások dollárt gyengítő, és a drasztikusan csökkenő kockázatkerülési hajlandóság dollárt erősítő (menedékeszköz) hatása közül az előbbi kerekedet felül, így pánikhangulat ellenére gyengült a világ legfontosabb devizája a többi jelentős pénznemhez képest. Ennek nyomán pedig jóval kisebb volt a forintra nehezedő nyomás is

- mondta a CIB Bank elemzője.

Sok a túlsztárolt papír

Balázsy Zsolt, a HOLD Alapkezelő portfóliókezelője szerint viszont a tőzsdén kellett már jönnie egy korrekciónak, ha ennek az is volt az ára, ami hétfőn történt. Véleménye szerint ugyanis túl sok volt a túlsztárolt részvény, és az olcsó részvények nem is gyengültek drasztikusan.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az eladások nagy része technikai jellegű, a jen hitelből vett pozíciókat építik le. Ha ezen a területen megnyugvás jön, akkor hamar lehet nagyobb visszapattanás. Ha viszont az amerikai recesszió narratíva eluralkodik, akkor jöhet még bőven esés, akár jen riadalommal, eszkalációval is.  De el kell mondani, hogy már nagyon ráfért a hypeolt eszközökre (jen, AI-részvények, stb) egy korrekció. Az általunk követett Value (azaz olcsó) részvényekben például (még?) alig láttunk esést

- fogalmazott Balázsy. Elmondta azt is, hogy a forint akkor lenne nagyobb veszélyben, ha a a globális gazdasági lassulás elhúzódó trendet mutat majd.

A kockázatosabb eszközökből ilyenkor kiáramlik a pénz és ilyen a forint is. De ez egyelőre rövid távú folyamat, ami könnyen visszarendeződhet. Egy nagyobb globális lassulás már tartósabb hatással lehet, akár a gazdaságra, akár a forintra, de azzal kapcsolatban nem lettünk okosabbak

- tette még hozzá Balázsy Zsolt.

Ezért is történhetett

Az OTP válaszában azt írta, hogy a tőzsdepánikért szerintük az Amerikában tapasztalható rossz gazdasági hangulat is hozzájárult.

A múlt héten szerdán a Fed ülést követően Jerome Powell Fed elnök arról beszélt, hogy amíg az elmúlt időszakban a Fed egyértelműen az infláció letörésére fókuszált, most már van lehetőség arra, hogy a jegybank a másik célja (az amerikai Fed-nek az EKB-val ellentétben kettős mandátuma van: az infláció mellett a munkanélküliségre is figyelnek) is nagyobb súllyal essen latba a döntéshozatalkor. A vártnál gyengébb munkaerő-piaci adat ebbe a tőkepiaci „hangulatba” érkezett, így a piacok rendkívül hevesen reagáltak az adatra. Az idei évre korábban nem teljesen beárazott három, egyenként 25 bázispontos (összesen 75 bázispontos) kamatcsökkentés helyett, már 125 bázispontnyi kamatvágást áraz a piac, és ez az almozdulás lényegében 1 nap alatt megtörtént. A piacokon azok a helyzetek, amikor a korábbi „alappálya” várakozás megváltozik, jellemzően nagyon gyors mozgásokat eredményez, mivel mindenki egyszerre igyekszik átpozícionálni magát, ezzel pedig a kereskedési könyv egyik fele „kiszárad”

 - írták a lapunknak küldött válaszban. Hozzátették azt is, hogy az eredmények a magyar gazdaságban szerintük meglehetősen furcsák voltak.

A nemzetközi események meglehetősen érdekesen csapódtak le a magyar tőkepiacon. A tőzsde hétfőn idehaza is eséssel reagált, a forint gyengült, viszont a magyar kamatcsökkentési várakozások is erősödtek, és a hosszú hozamok csökkentek. Az a tény, hogy a befektetők az amerikai adat hatására mindenhol agresszívebb kamatcsökkentést kezdtek el árazni, függetlenül attól, hogy az adott gazdaságban hogyan áll az inflációs helyzet, jól mutatja, hogy a piacok részéről egy „zsigeri” reakció történt. A forint hétfőn egészen 399-ig gyengült, mivel az MNB részéről is a korábbi várakozásokhoz képest egy erőteljesebb kamatcsökkentést árazott be a piac. Amennyiben azonban a jegybank tartja magát a korábbi iránymutatásához a kamatpályát illetően, az visszaerősítheti majd az árfolyamot

- írta válaszában a bank elemzési központja.

Mit vegyünk, ami még be is jön?

Nagy Viktor, a Portfolio elemzője azt mondta a Pénzcentrumnak, hogy a forint a nehéz körülmények ellenére is a várakozásokon felül teljesít, de a jegybankra azért hárulhat feladat.

A feltörekvő piaci devizák jellemzően gyengülnek, amikor elromlik a nemzetközi tőkepiaci hangulat, ezt láthattuk az elmúlt napokban is, ebbe a trendbe illik bele a forint gyengülése is. Érdemes azonban kiemelni, hogy a forint relatíve erős maradt még akkor is, amikor a világ vezető részvénypiacain nagy volt az esés. Az euróval szemben a vízválasztó a 400-as szint, ha az alatt marad a jegyzés, akkor maradhat az a sávozó, oldalazó kereskedés, mint amit az elmúlt hónapokban láttunk. Ha 400 fölé emelkedik az árfolyam, akkor begyorsulhat a forintgyengülés, már csak azért is, mert az elmúlt fél évben háromszor is megközelítette az árfolyam ezt a szintet, sok befektető, és vélhetően a magyar jegybank is figyeli ezt a zónát

- mondta Nagy Viktor. Megkérdeztük tőle azt is, hogy egy tőzsdepánik után lehetnek-e bárhol "jó vételek", és azt mondta: ilyenek mindig vannak, csak a megfelelő időben kell célozni rájuk. Amellett továbbra is léteznek menekülőeszközök, mégpedig klasszikusok a tőzsdén.

A mostanihoz hasonló turbulens időszakokban érdemes a korábbinál több készpénzt tartani, szárazon tartani a puskaport a jó vételi lehetőségekre. A szokásos menekülő termékek, mint az arany vagy a svájci frank a mostani környezetben is jól működhetnek

- tette hozzá Nagy Viktor.

címlapkép: Justin Lane, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. szeptember 9. 19:30
Döntött az ATV műsortanácsa az ÖT című közéleti vitaműsor sorsáról: e szerint a műsor folytatódik, d...
Kiszámoló  |  2024. szeptember 9. 14:38
Régen nagyon rossz volt, minden vagyon a kiváltságos kevesekhez vándorolt, a királyok és földesurak...
KonyhaKontrolling  |  2024. szeptember 9. 08:47
A napokban nagyon sok Youtube hirdetést kaptam, amiben egy humanitárius katasztrófa nevében kérték a...
Buxelliott  |  2024. szeptember 8. 11:08
Letört a 72800-as szint, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy immár sokkal nagyobb az esélye a déli...
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 10. kedd
Nikolett, Hunor
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?