19 °C Budapest
Oil, Gas Or Water Transportation With Pipe Line Valves On Grass.

Hoppá! Már az EU is vizsgálja a Lukoil-szállítások ügyét: vajon mit lép erre Ukrajna?

2024. augusztus 1. 09:34

Az Európai Bizottság múlt hét óta vizsgálja az Ukrajnán keresztül érkező Lukoil-szállítások ügyét, és jelenleg a hatóságok részletes válaszaira vár. "Fokozott figyelemmel követjük a helyzetet, és szoros kapcsolatban vagyunk a magyar és a szlovák hatóságokkal" – írta a bizottság magyarországi képviselete a Facebook-oldalán.

Az Európai Bizottság hangsúlyozta, hogy az Európai Unió korábban létrehozott egy keretrendszert a tagállamok számára, amely lehetővé tette az orosz energiahordozóktól való függetlenedést és az ehhez hasonló helyzetek elkerülését.

A bejegyzés vélhetően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi posztjára reagált, melyben arról írt, hogy Szlovákiával közösen már több mint egy hete kezdeményezték az Európai Bizottság fellépését Ukrajnával szemben az olajszállítások tiltása miatt.

Mint tudjuk, július közepén Szijjártó Péter bejelentette, hogy a Lukoil nem szállít kőolajat Magyarországra Ukrajnán keresztül, de keresik a jogi megoldást a tranzit újraindítására. Az Európai Bizottság illetékes szóvivője korábban közölte, hogy sem Magyarország, sem Szlovákia esetében nincs probléma az ukrán kőolajszállítási korlátozások miatt.

Olof Gill elmondta, hogy a magyar és szlovák kormányok által küldött levelet Valdis Dombrovskis kereskedelempolitikáért felelős biztos hétfőn megkapta. Az Európai Bizottság elemzi az abban foglaltakat és további információkat gyűjt. Amikor minden tény és vonatkozó információ rendelkezésre áll, a Bizottság döntést hoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szóvivő megjegyezte, hogy bizottság rendelkezésére álló információk szerint a szállítás korlátozása nem érinti közvetlenül az EU olajellátását. "Nincs közvetlen probléma a két érintett ország esetében", mivel mindkét országnak 90 napos olajtartaléka van az EU szabályozásoknak megfelelően – nyilatkozta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. szeptember 8. 15:51
Rossz hetet zártak a tőzsdék, az egyik kiváltó ok az Nvidia esetleges trösztellenes feldarabolásáról...
Buxelliott  |  2024. szeptember 8. 11:08
Letört a 72800-as szint, ami értelmezésemben azt jelenti, hogy immár sokkal nagyobb az esélye a déli...
MEDIA1  |  2024. szeptember 7. 21:12
Az ATV bejelentette, mikortól lesz látható régi-új munkatársa, Somos András a Fórum műsorvezetőjekén...
Összkép  |  2024. szeptember 7. 14:55
Közép-Európa országainak gazdasága akkor tud tovább erősödni, ha részben eltérő geopolitikai és gazd...
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?