A hazai befektetők körében rendkívül népszerű közép-európai fókuszú részvényalapok impozáns eredményeket produkáltak az idei év első öt és fél hónapjában.

Növekvő forgalom mellett minimálisan emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX, mégis pénteken 72 940,89 ponton történelmi csúcson zárt, 0,95 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac forgalma a héten 53,03 milliárd forint volt az előző heti 51,21 milliárd forint után, a vezető részvények többsége drágult.
Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy az OTP folytatta a sajátrészvény-vásárlásokat. A hétfői kereskedésben 39 ezer, kedden 22 230, szerdán 63 437, csütörtökön 67 394 darab saját részvényt vásárolt a társaság. A Magyar Telekom kedden délután közölte, hogy a részvényvisszavásárlási programjuk tervezett értékének több mint 90 százaléka megvalósult az előző hónapban, így a program folytatását 2025 tavaszára időzítik.
A Richter bejelentette, hogy befogadta az Európai Gyógyszerügynökség a bioszimiláris denosumab termékjelöltekre vonatkozó két törzskönyvi kérelmét. A denosumab posztmenopauzás nőknél kialakult oszteoporózis, csontáttétes csontdaganat szövődményeinek megelőzésére, valamint óriássejtes csontdaganat kezelésére szolgál.
- A héten a Mol árfolyama 0,35 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 2846 forinton zárt, heti forgalma 4,5 milliárd forint volt.
- A Richter a héten 0,77 százalékkal erősödött, a részvény pénteken 9765 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 5,96 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 1,28 százalékos csökkenéssel 1078 forinton zárt pénteken, a részvény forgalma 1,52 milliárd forintot ért el a héten.
- Az OTP részvények árfolyama a héten 2,8 százalékkal nőtt, pénteken a papír 18 620 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 39,36 milliárd forint volt.
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6655,29 ponton zárt, ami 25,55 ponttal, 0,39 százalékkal magasabb az előző hetinél.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


