Az inflációs várakozások gyakran önbeteljesítő jellegűek: ha a lakosság úgy érzi, hogy az árak emelkedni fognak, akkor előrehozza fogyasztását.

A GKI Gazdaságkutató által végzett felmérés szerint júniusban az üzleti szféra derűlátóbbá vált, de a lakossági kilátások nem változtak érdemben májushoz képest. A GKI konjunktúraindexe 2 ponttal emelkedett. A cégek foglalkoztatási szándékai nem sokat változtak, áremelési tervei – a májusi jelentős esés után – kissé emelkedtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem változott az előző hónaphoz képest.
A vállalati és lakossági kilátások összefoglaló mutatója, a GKI konjunktúra index júniusban 2 ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. A GKI üzleti bizalmi index, a vállalkozói szektor kilátásait kifejező mutató tavaly július óta egy szűk sávban ingadozott. Az index ebből júniusban sem tört ki, bár az előző hónaphoz képest érezhetően, 3 ponttal emelkedett. Az aktuális hónapban csak az ipari cégek körében következett be markánsan kedvező változás (4 pontos emelkedés), az üzleti szolgáltatók kilátásai hibahatáron belül javultak.
A kereskedelemben és az építőiparban kissé romlottak a várakozások (ezen ágazatok bizalmi indexei 3-3 pontos esést produkáltak). Továbbra is az építőiparból érkeznek a leginkább pesszimista jelzések. Az iparban a saját termelésű készletek és a rendelésállomány megítélése, valamint a következő három hónapban várható termelési kilátás is javult.
Az építőiparban a rendelésállomány értékelése erősen romlott, a foglalkoztatási várakozások nem változtak. A kereskedelemben az előző három hónap üzletmenetével való elégedettség lényegében nem változott, de a készletek és a következő három hónapban várható megrendelések értékelése is kedvezőtlenebb lett. A szolgáltató ágazatban az üzletmenet megítélése és a következő három hónapra vonatkozó foglalkoztatási tervek enyhén javultak, míg a forgalmi várakozások nem változtak.
A vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága júniusban nem változott érdemben, a lét-szám bővítését és csökkentését tervezők aránya nagyjából megegyezik. A derűlátók csak a szolgáltató cégek körében alkotnak határozott többséget. Az üzleti szféra összesített ár-emelési tervei májusban jelentősen, hat havi mélypontjukra estek, s erről júniusban csak nagyon enyhén emelkedtek. A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága nem változott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GKI fogyasztói bizalmi index – a januári-februári jelentős kilengés után – a március-júniusi időszakban alig változott. Júniusban éppen hibahatáron belül nőtt. A lakosság az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzetét kissé romlónak, a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi helyzetét stagnálónak, az ország következő 12 havi gazdasági helyzetét enyhén javulónak értékelte az előző hónaphoz képest. A nagy értékű fogyasztási cikkekre el-költhető saját pénz megítélése az előző havival összehasonlítva enyhén javult. A lakosság inflációs várakozása kissé csökkent, míg a munkanélküliségtől való félelme nem változott.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


