A Pénzcentrumnak nyilatkozó szakértők szerint a magyar fizetőeszköz nagyon stabil volt az elmúlt időszakban, aki nyaralást tervez, annak érdemes lépnie.

Az EMBER nemzetközi think-tank friss összegzése szerint tavaly a világ 28 országa, köztük Magyarország növelte legalább 1 gigawattal (GW) a naperőművei beépített teljesítményét - tette közzé az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken a Facebook-oldalán.
A tárca bejegyzésében jelezte, hogy a globális bővülés rekordmértékű, 346 GW volt 2023-ban. Az új megújuló kapacitások mintegy háromnegyedét adták a múlt évben üzembe helyezett napelemek. Magyarország 2022-ben múlta felül először az 1 gigawattos szintet a napenergiás teljesítménynövekedésben. A tavalyi év ennél is magasabb csúcsot hozott több mint 1,6 gigawattal. A lendületes gyarapodásnak köszönhetően a korábban 2030-ra megcélzott 6 gigawattot már idén februárban elérte az ország.
A felülvizsgálat alatt álló Nemzeti Energia- és Klímaterv ezért a következő évtized elejére kétszer nagyobb, 12 gigawattnyi napenergia-kapacitással számol. Az ismert fejlesztési tervek alapján ez a várakozás nagy biztonsággal teljesíthető - közölte az EM.
A tárca tájékoztatása szerint 2024 első négy hónapjában 362 megawattal nőtt a hazai ipari és háztartási méretű naperőművek összes beépített teljesítménye.
Az időarányos előrehaladás alapján tehát Magyarország idén is megőrizheti helyét az 1 gigawattos országok elitklubjában
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- fogalmaztak. A Napenergia Plusz program támogatásával a mostanáig megszületett döntések alapján több mint 14 ezer család létesíthet modern napelemes rendszereket. Az EMBER korábban közzétett jelentése szerint Chile és Görögország után Magyarországon a világon a harmadik, Európában a második legnagyobb a napenergia aránya az áramtermelésben - írta bejegyzésében az EM.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


