Sok időt spórolhatsz vállalkozóként, ha a plusz oszlopokat is kitöltöd, például az adategyeztetés is elkerülhet.

Jogerős ítélet született a 2000-es évek közepén több mint félszáz takarékszövetkezetnek milliárdos kárt okozó csalási ügyben a vádlottak többsége esetében pénteken a Szegedi Ítélőtáblán.
A bíróság húsz vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszervezetben elkövetett csalás bűntettében mint tettest, illetve mint bűnsegédet. Más vádlottakat csalás minősített esete miatt marasztalt el a bíróság, s egyes vádlottakat lőfegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal visszaélés, csődbűncselekmény bűntettében is bűnösnek mondtak ki.
Az elsőrendű vádlott esetében azonban a táblabíróság hatályon kívül helyezte a bűnösségét kimondó elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Szegedi Törvényszéket. A férfi még az eljárás kezdeti szakaszában megszökött a házi őrizetből, és ismeretlen helyre távozott. 2020 nyarán azonban kiderült, hogy Argentínában él, így más szabályok szerint kellett volna folytatni vele szemben az eljárást, ez azonban nem így történt. A másodrendű vádlottat öt év, három másik vádlottat három év börtönbüntetéssel sújtottak. A többi vádlottra rövidebb idejű szabadságvesztést szabtak ki, egy részüknél a büntetés végrehajtását felfüggesztették, kettő vádlottat pénzbüntetéssel sújtottak. A bűnszervezetben résztvevő vádlottak nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Több vádlottal szemben - esetenként több tízmillió forintra - vagyonelkobzást rendelt el a bíróság.
2010-ben 46 vádlottal szemben indult elsőfokú eljárás a Csongrád Megyei Bíróságon, közülük 35 vádlott ügyében született 2022-ben elmarasztaló ítélet a Szegedi Törvényszéken. A vádlottak közül többen elhunytak az elmúlt 14 évben, illetve az elsőfokú eljárás során elfogadták az ügyészség által indítványozott büntetést. Másodfokon 34 vádlott ügyét tárgyalta a táblabíróság. Hat vádlott bűnösségéről a táblabíróság a Szegedi Törvényszéktől eltérő ítéletet hozott, illetve egyes vádpontok esetében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítélet bizonyos rájuk vonatkozó részeit. Így esetükben megnyílt a lehetőség a fellebbezés bejelentésére, erre az ügyészség és a védelem három nap gondolkodási időt kért.
Az elsőfokú ítélethez képest a táblabíróság további egy vádlott esetében állapította meg, hogy részt vett a bűnszervezetben, őt két év börtönbüntetéssel sújtották, melyből nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet szerint a vádlottak egy bérleti szerződéseken, illetve csendes faktor konstrukción alapuló csalássorozattal 2002 és 2007 között összesen 52 magyarországi takarékszövetkezetnek okoztak 11 milliárd forintot meghaladó kárt, melynek csak egy része térült meg.
A magyar kriminalisztika történetében ritkának számító csalás lényege az volt, hogy több mint 300 cég több mint 1100 fiktív bérleti szerződést kötött a bűnszervezeteket vezető négy vádlott által létrehozott nyolc bérbeadó cég valamelyikével, úgy, hogy a bérleti szerződésekben feltüntetett eszközök vagy nem is léteztek vagy valós értékük csupán töredéke volt a megállapodásokban feltüntetnek. Többször is előfordult, hogy a bérbevevő cég ugyanaz a vállalkozás volt, amely az adott eszközt szállította az ügylethez. Ezt követően a bérbeadó cégek a bérletidíj-követelést a teljes érték körülbelül 70-85 százalékáért eladták a takarékszövetkezeteknek. A pénzintézetek követelésükből azonban csak mintegy 3 milliárd forinthoz jutottak hozzá a bérbevevő cégektől. E vállalkozások egy részét a vádlottak a bűncselekmények érdekében hozták létre, akadt olyan, melyeket az elkövetők megtévesztéssel vonták be az ügyletekbe, s olyan is, amely a csalásból származó pénz miatt vett részt benne.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A megszerzett összeget a vádlottak részben a bűnszervezet működtetésére fordították: valótlan tartalmú számlákat finanszírozták belőle, a csalásban közreműködőket "fizették ki", jelentős összeget befektették, de költötték luxuscikkekre, s támogatták belőle a Diósgyőr NB I-es focicsapatát is. A bűncselekmények miatt 2005-ben indult az első nyomozás, de a csalások egészen 2007 nyaráig folytatódtak.
Te mit gondolsz a saját márkás termékekről?
A következő hetekben a Pénzcentrum és a Debreceni egyetem közös, nagymintás felmérést végez, hogy kiderüljön, hogyan vélekednek a hazai vásárlók az ún. kereskedelmi/saját márkás, illetve a gyártói márkás termékekről. Az alábbiakban arra szeretnénk megkérni, hogy töltsd ki a kérdőívet, ezzel segítve munkánkat. Köszönjük!

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


