20 °C Budapest
Szentlõrinckáta, 2016. március 4.A megyehatárt jelzõ tábla Szentlõrinckáta határában 2016. március 4-én. A község lakossága az önkormányzat kezdeményezésére március 6-án népszavazáson dönt arról, hogy a település Pest megye helyett Jász-Nagykun-Szolnok megyéhez tartozzon.MTI Fotó: Mészáros János

Szép csendben terjesztenek ki egy adónemet Magyarországon: rengeteg hazai települést érint

2024. április 16. 08:46

Idén 124-gyel több önkormányzattól von el pénzt szolidaritási hozzájárulásként a kormányzat. Mint kiderült, összességében 310,6 milliárd forint bevételre számítanak ebből az adóból 2024-ben.

Nem osztják vissza közvetlenül az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulást a szegényebb településeknek, hanem a pénz bekerül a költségvetés önkormányzatokra vonatkozó zsebébe - írja a Népszava Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester közérdekű adatigénylése alapján, amelyet a Pénzügyminisztériumnak küldött.

A tárca válasza szerint a „szolidaritási hozzájárulással a kiemelkedően kedvező anyagi helyzetben lévő önkormányzatok támogatják a kedvezőtlenebb anyagi helyzetben lévőket”. Hogy melyik település számít „kiemelkedően tehetősnek” a kormányzat határozza meg, az adó mértékét az egy lakosra jutó adóerő-képesség alapján határozzák meg, amit az éves központi költségvetésről szóló törvényben rögzítenek.

2023-ban összesen 724 települési önkormányzatnak kellett összesen 237 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást fizetnie. Ebben az évben 848 önkormányzattól szednék be a hozzájárulást, amiből összesen 310,6 milliárd forint bevételre számítanak. Az összeg azért emelkedik, mert „az érintett települések adóbevétele nagyobb mértékben növekedett”. Ugyanakkor az önkormányzatok egyenlege 2020 óta harmadszor kerül idén mínuszba. A szektor hiánya 108 milliárd forintra rúg.

A Pénzügyminisztérium hosszas Facebook-posztban reagált a Népszavában megjelentekre, ezt alább közöljük:

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép: Mészáros János, MTI/MTVA

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 19. 19:21
Új területre lép az RTL Magyarország az idei nyáron: napközis gyerektábort szervez, ahová már meg is...
Bankmonitor  |  2025. június 19. 14:43
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forin...
Holdblog  |  2025. június 19. 09:26
Egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba.
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?