Sprinkling salt for slippery road after snowfall, please see also my other images of cars in my lightbox:

Nesze neked sószorás: úgy verték át a magyarokat, hogy csak na, durván lebuktak a simlis cégek

2024. február 1. 16:32

Újabb jelentős közbeszerzési kartellt zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen, az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai versenykorlátozó egyeztetéseket folytattak és összejátszottak egymással. A nemzeti versenyhatóság összesen mintegy 400 millió forint bírságot szabott ki hat cégre, amelyek közül négy beismerte a jogsértést. A közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozások a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számítanak, ezért a GVH kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását.

Alig négy hónappal ezelőtt, 2023. október elején jelentette be a GVH, hogy az útjelfestéssel és közúti táblázással foglalkozó vállalkozások nagy része felosztotta egymás között a hazai piacot 2012 és 2014 között. A nemzeti versenyhatóság mintegy 300 milliós bírságot szabott ki 17 vállalkozásra az ország teljes területét lefedő sorozatos összejátszások miatt, egyes felelősöknek pedig büntetőjogi következményekkel is szembe kellett nézniük.

Most újabb, hasonló kartellügyet zárt le a Versenyhivatal. A nemzeti versenyhatóság 2014-ben indított vizsgálatot, mert észlelte, hogy az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai a csúszásmentesítő anyagok beszerzésére kiírt magyarországi közbeszerzéseken a beadandó árakról egyeztetéseket folytattak és a pályázatokat felosztották egymás között. A versenyfelügyeleti eljárás igazolta, hogy az érintett vállalkozások 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen egyeztették az ajánlati áraikat, a nyertes személyét, illetve felosztottak egymás között egyes tendereket. Ezek között voltak a Magyar Közút Zrt., a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. beszerzései, illetve székesfehérvári és gödöllői tenderek is. Két esetben közvetítőkön keresztül folyt a jogsértő egyeztetés.

A jelentős számú vállalkozást és nagy számú tendert vizsgáló komplex kartell eljárását a GVH kénytelen volt felfüggeszteni, a vizsgált összejátszások ugyanis nem csupán versenyhatósági következményeket vontak maguk után, hanem büntetőeljárás is folyamatban volt egyes közbeszerzésekkel kapcsolatban. A GVH összesen mintegy 3,5 évig várt a büntetőeljárás jogerős lezárására, mely alapján a rendelkezésre álló bizonyítékok újraértékelése is szükségessé vált. Több vizsgált tender kapcsán a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében a kartellbűncselekmény elkövetését is megállapította.

A GVH Versenytanácsa az elkövetett jogsértések értékelésekor kiemelten súlyosító körülményként értékelte, hogy azok közpénzeket érintő beszerzési eljárások felosztására irányultak, illetve, hogy a vállalkozások vezető tisztségviselői is részesei voltak. A versenyhatóság ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe egyes résztvevők együttműködését, ugyanis a hat vállalkozásból négy – ún. egyezségi eljárás keretében – teljeskörűen elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslatról és megfelelési program bevezetését vállalta.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A GVH Versenytanácsa végül a Magyar Plastiroute Kft.-re 139 millió Ft, a Solinwest 2000 Kft.-re 112,4 millió Ft, a Szabolcs-Mag 98 Kft.-re 74,4 millió Ft, a „Transit-Speed” Kft.-re 42 millió Ft, a Kelet-Trans 2000 Kft.-re 24 millió Ft, az Agrochimtranspack Kft.-re pedig 8 millió Ft, tehát összesen 399,8 millió Ft bírságot szabott ki a hat vállalkozásra.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/76/2014.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 20. 21:12
Újabb fordulatot vett Marczingós László ügyvéd és a Rádió 1 Balázsék című műsorának ügye. A devizahi...
Kiszámoló  |  2025. június 20. 14:11
A beteg és populista magyar adórendszer lényege, hogy dugjuk el az adókat az emberek elől, vigyük le...
Összkép  |  2025. június 20. 12:07
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új...
ChikansPlanet  |  2025. június 20. 08:43
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erő...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 20. 19:32