A rezsistop akár az áramszámlákban is érvényesíthető, például a gázkapcsolattal nem rendelkezők érdekében.
A Kormány és a Bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések. Az új vállalati hitelek esetén a futamidő alatt 6 hónapig 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár
Az elmúlt időszakban a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Bankszövetség között több alkalommal intenzív és konstruktív szakmai párbeszéd zajlott a piaci hitelezés ösztönzése érdekében. Ebbe illeszkedik a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői által a múlt hét elején elindított szakmai vita is.
A szakmai vita középpontjában az állt, hogy a banki hitelek szempontjából meghatározó 3 hónapos BUBOR kamata és az azonos lejáratú Diszkont Kincstárjegy (DKJ) hozama lényegesen szétvált, ezzel zavart okozva a pénzpiaci termékek árazásában. Lehetőség nyílt volna referenciakamatként az alacsonyabb DKJ hozamszint alkalmazására. A banki gyakorlat ugyanakkor a piac által ismert, általánosan használt és magasabb kamatszinten lévő BUBOR-t alkalmazza.
A Bankszövetség az NGM jelzésével összhangban elfogadta, hogy e két alapvető referenciakamat között szétválás történt, amely helyzet megoldására konstruktívan reagált. Világossá tette, ahogy a Kormány és a piac, úgy a bankszektor számára is kedvezőtlen környezetet jelent a magas kamatok miatti alacsonyabb hitelkereslet és beruházási aktivitás. A Bankszövetség a kamat szétválás kezelése érdekében felvetette, hogy a bankok önkéntes csatlakozása alapján vállalnák, hogy a vállalati ügyfelek számára a forint alapú piaci hiteleket átmeneti időszakra „akciósan” kínálják, ami a gyakorlatban egy érdemi hitelkamatcsökkentést jelenthet.
A Kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést, amelyhez a megoldást ugyanakkor csak az jelentheti, ha a bankok a következő 3 hónapban olyan új vállalati hitelszerződéseket köthetnek, amelyek esetében a BUBOR feletti kamatfelárat 0 százalékos szintre csökkentik. Ez a felár a hitel folyósításától számított 6 hónapig marad 0 százalékos szinten, majd ezt követően visszaállhat a normál szintre.
A Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium mai tárgyalásán a Bankszövetség jó megoldásnak találta a Kormány javaslatát. A bankok így önkéntesen fogják vállalni ennek alkalmazását.
A Bankszövetség támogatólag felhívja a tagbankjai figyelmét a vállalati hiteleknek a következők szerinti átalakítási lehetőségére. Az akcióhoz önkéntesen csatlakozó egyes kereskedelmi bankok egyedi döntésük alapján vállalják, hogy egy kedvezményes időszak keretében, a 2024. február 1. és 2024. május 1. között megkötött valamennyi új vállalati forinthitel esetében átmenetileg, azaz a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat, ezáltal érdemben csökkentve a vállalati hitelek kamatszintjét.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az önkéntes vállalás a hitelfelvétel céljától függetlenül érvényes lehet minden vállalati hitelre, beleértve a folyószámlahiteleket, a forgóeszközhiteleket, valamint amennyiben a folyósítás az idei évben megkezdődik, akkor a beruházási hitelekre is, továbbá minden új vállalati hitelre futamidőre való tekintet nélkül. Mindez 2-4 százalékpontos hitelkamat csökkentést jelent.
A nemzetgazdasági miniszter a KKV kamatstop intézményének kivezetésével kapcsolatban tájékoztatást nyújtott a Bankszövetség képviselőinek. Hangsúlyozta, hogy a kamatstop kivezetésére csak úgy kerülhet sor, hogy senkinek sem növekedhet a törlesztőrészlete.
Hozzá,tette: a jelenlegi folyamatok alapján, a piaci kamatvárakozásoknak megfelelően áprilisig a referenciakamatok 8 százalék alá csökkenhetnek, ami a kamatstop szabályozásában rögzített kamat alatti szint. Ez azt jelenti, hogy a kivezetés senkit sem érintene hátrányosan. Ennek következtében a Kormány szándékai szerint a hatályos jogszabályok alapján 2024. április 1- jével lejáró KKV kamatstop intézménye nem kerül meghosszabbításra.
Nagy Márton végezetül megköszönte a Bankszövetség konstruktív hozzáállását és együttműködését, továbbá a hitelezés helyreállítása érdekében tett eddigi erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy a vállalati hiteleket érintő most induló önkéntes banki vállalások érdemben fogják segíteni a piaci hitelezés további ösztönzését, a gazdasági teljesítmény növekedését.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







