Mit eszünk majd pár év múlva? A rovarok lehetnek a jövő, de a rántott sáskalábat azért nem kell bekajálni

Pénzcentrum: Olyan világban élünk, ahol az előttünk álló 30 év technológiai fejlődése beláthatatlan magasságokat hozhat el az emberek számára. Innen nézve nagyon hosszúnak tűnik 30 év, de mennyire hosszú 30 év az agrárium életében? A 90-es évektől napjainkig milyen nagy változások vonultak végig a hazai agráriumban? Valóban fejlődtünk 30 évet, vagy azért van, ahol megállt az idő?

Hollósi Dávid: A legjelentősebb a politikai változás okozta szerkezeti változás volt. Ezalatt azt értem, hogy az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek vagy szétestek, vagy privatizálták őket. A magyar mezőgazdaság a 90-es évek elején már kimondhatóan hanyatló időszakban volt. A 1980-as években elértük ugyanis azt a szintet, amikor a világ öt legjobb mezőgazdaságában benne voltunk a hatékonysági, termelékenységi mutatók alapján, és bőven exportországként működtünk, a KGST mezőgazdasági piacának egyik főszereplőjeként. De aztán az akkori pénzügyi és politikai problémák hatására a szocializmus elkezdett szétesni, és ezzel párhuzamosan a mezőgazdaságunk is hanyatlásnak indult, szétestek a tsz-ek. Az állami gazdaságok úgy, ahogy működtek, de a legnagyobb probléma az volt abban az időszakban, hogy a magyar élelmiszeripar, ami felvásárolta az élelmiszeripari alapanyagokat, teljesen kivérzett. Ennek a helyét megvásárolták a főleg nyugat-európai, német, olasz és francia cégek, így a magyar élelmiszer-ellátás szinte teljes mértékben külföldi kézbe került. Akik aztán nem feltétlenül a magyar mezőgazdaságtól vásároltak, hanem a saját országukban termelt termékeket hozták be ide. Ebben is volt persze egy mélypont, a 90-es évek végén, az uniós csatlakozás környékén, de legalább onnantól kezdve ismét egy nagyon lassú, de felszálló pályán vagyunk abban a tekintetben, hogy a magyar mezőgazdaság mára szinte 100 százalékban hazai kézben van, és képes kiszolgálni az exportigényeket is.

Ezzel együtt az élelmiszeriparunk beragadt, de mintha kezdene körvonalazódni, hogy melyek azok a zászlóshajó cégek, amelyek 10-20 éven belül akár nemzetközi szinten is jegyzettek lehetnek. A kiskereskedelem az, ami tőlünk független, és szinte teljes egészében nyugat-európai kézben van. Ilyen szempontból a termékpálya egésze – mezőgazdaság, élelmiszeripar, kiskereskedelem – széttagolt. Mi arról beszélünk, hogy ezt az egészet egységbe kellene szervezni, és szerintem ez 30 év alatt bőven teljesíthető. Ha kinyitjuk azt a kérdést, hogy lesz-e mit ennünk 30 év múlva, a fundamentális adottságaink alapján bőven. Sőt a Kárpát-medence 20, de akár 30 millió ember élelmezésére is képes lenne. Csak kikerültünk ebből a világszintű körforgásból, amit annak idején a KGST jelentett abban a modellben.

Most keressük, hogy mi lehet a mi utunk. Kis ország vagyunk, Európában a szántóföldek 2,7 százaléka, az élelmiszer-gazdaság 1,7 százaléka van nálunk. De ebből a kicsiből hozzáadott értékkel egy egészen komoly élelmiszer-gazdaság lehetünk. Ezt megcsinálta Ausztria, Dánia, Hollandia és Belgium is.

A top 5-be kerülésre is lenne még esély?

Attól függ, hogy milyen mértékek szerint mérjük. Azt gondolom, hogy reális célokat kell kitűzni. A 80-as években inkább meghaladtuk a korunkat, mostanra viszont óriási változások mentek végbe, a világgazdaság súlypontjai áthelyeződtek. A világ élvonala Kína, amely az élelmiszer-termelés 35 százalékát adja, de ott van még az óriások közül India és az Egyesült Államok, de olyan kiválóan teljesítő kis országok is, mint az imént említett Hollandia, Dánia, Belgium. Hollandia agrár GDP-je például majdnem akkora, mint a teljes magyar GDP. Ráadásul ők nem feltétlenül élelmiszer-alapanyagokat exportálnak, hiszen nincs földjük, de virágtermesztésben például a világ első számú hatalma. Ők a tudást transzferálják. A wageningeni a világ legjobb agráregyeteme, üvegházépítésben a világ legfontosabb szereplői. Nemcsak az agráriumban erősek, hanem a hozzá köthető pénzügyi megoldásokban is. Rengeteg kockázati tőke van a holland mezőgazdaságban. Ők biztosan benne vannak bizonyos szempontok szerint a top 5-ben, és bizonyos adottságaink folytán mi is bekerülhetnénk. Csak annyira beragadtunk a rendszerváltozás után, mintha csak most kezdenénk rájönni arra, hogy mi a mi utunk. De erre is a külső körülmények kényszerítenek rá minket, nem magunktól jöttünk rá. A mostani helyzet rávilágított arra, hogy miért vagyunk sérülékenyek, és mit kell ez ellen tennünk.

Az agráriumban akkor 30 év sok vagy kevés?

Nagyon felgyorsult a világ, úgyhogy ez hosszú idő. 30 év alatt óriási pályákat lehet befutni. De ebbe nem férnek bele a rossz gazdaságpolitikai döntések. Most nagyon éles eszűnek kell lenni, nagyon jól kell látni, elkötelezettnek kell lenni, elhivatottnak, és ha stratégiát rajzoltunk és írtunk, azt utána könyörtelenül végre kell hajtani.

Miért ennyire fontos ez? Azért, mert 8 milliárdan vagyunk a Földön, ugyanakkor élelmiszerhiányról a fejlett világban, de a fejlődőben sem nagyon beszélhetünk. Nyilván van, ahol lokálisan felmerül ez a probléma, de 30 évvel ezelőtt sokkal nagyobb gond volt. Ez azt jelenti, hogy annyira termelékeny és hatékony a mezőgazdaság, hogy bőven képes élelmezni a Föld lakosságát. Ma már az a fő kérdés, hogy hogyan tudok hatékonyan versenyezni a többiekkel.

Ha 30 éves távlatba nézünk nehéz nem elsőként említeni az éghajlatváltozás okozta drámai változásokat. Mennyiben érinti ez Magyarországot és a magyar agráriumot?

Nagyon. 10 évvel ezelőtt már tartottunk prezentációt arról, hogy a klímakutatások azt jelzik előre, hogy Magyarország az egyik legnagyobb vesztese lehet a klímaváltozásnak. Az elsivatagosodás itt ugyanis jelentős mértékű lehet. Láttuk, hogy a klímaváltozás nem azt jelenti, hogy valami teljesen eltűnik, hanem azt, hogy hektikussá válnak a körülmények. Tavaly volt egy rekordaszály, idén meg lassan rekordmennyiségű csapadéknál tartunk. Szinte nincsenek telek, 7-8 éves gyerekek még nem láttak igazi havat. Hihetetlen mennyiségű kártevő szaporodott el, mert nem fagynak ki, illetve a globalizációval idehurcoljuk őket. Magyarország azért is érzékeny, mert a mezőgazdasági termelési szerkezetünk nagyon érzékeny erre. Vegyük például a kukoricatermesztést. A kukorica féltrópusi növény, nagy meleget, de párás időt igényel, ami nálunk egyre kevésbé van. De még az országon belül is nagy az eltérés. Nyugat-Magyarország csapadékos, keleten viszont, ahol nagyon jó földjeink vannak, gyakorlatilag nem volt eső tavaly.

Meggyőződésem, hogy fajtaszerkezet-váltásra van szükség, agrártechnológiai felfogásváltásra, és amit be tudunk zárni - ilyen az üvegházi termesztés, illetve az állattenyésztés bizonyos része -, azt be kell zárnunk, el kell választanunk az időjárástól.

Ezek a megoldások mennyire megvalósíthatók Magyarországon?

A védekezésnek pont az a lényege, hogy egyik napról a másikra szinte sehogy sem tudjuk megoldani. Ehhez idő kell, a kérdés az, hogy mennyi. Nagyon jó példa erre a fajtaszerkezet megváltoztatása. Mondjuk, ha a kukorica nem vált be, keressünk helyette mást. Csináljunk cirkot, ami jól bírja a szárazságot. De a magyar feldolgozóipar, az állattenyésztés kukoricára szakosodott. Ehhez át kell állítani az egész termékpályát. Minden, amit a lánc elején teszünk, valahol kihat a végén. Óriási beruházásokat kellene tenni, amik nyilván nem egyik napról a másikra mennének végbe. Az nem működik, hogy az izocukor- és a bioetanolgyárak holnaptól nem kukoricát, hanem cirkot dolgoznak fel. A másik az agrotechnológia, amiben rengeteget lehet változtatni. Most hangsúlyos a minimum tillage, azaz a minimális talajművelés. Ez azt jelenti, hogy ne szántsunk, csak kezeljük a talajokat. Van olyan szélsőséges álláspont is, hogy tiltsuk be a szántást. Ezt nem tartom időszerűnek, de az is egy szempont, hogy tudatosan szorítsuk a minimumra a talaj kiszárítását. Fontos az öntözés is. Magyarország területének 1-3 százalékát tudjuk öntözni. Ha nagyon összeszednénk magunkat, akkor ez lehetne 8-10 százalék, de ez sem oldaná meg teljesen a problémát.

Mi az oka ennek?

Az, hogy semmi nem kényszerítette ki például az öntözőrendszerek felülvizsgálatát, hiszen bőségesen volt csapadék. Azt hittük, hogy ez örökké tart. A nemzeti forrásokat másba tettük, más gazdaságfejlesztési programokat indítottunk, és mire elérkezett hozzánk ez a probléma, addigra úgy tűnik, hogy késő. A másik gond, hogy az engedélyeztetés és a megvalósítás folyamata nagyon hosszú. Ismerek olyat, kivel idestova 10 éve beszélgettem arról, hogy öntözni szeretne egy 200 hektáros területet, de csak 3 éve tudta megkezdeni, 6-7 év volt a megvalósítás. Van még egy erőteljes oka: bérelt földön nem nagyon fogsz beruházni, hiszen nem tudod, hogy nálad marad-e. Csak akkor csinálsz öntözésberuházást, ha saját tulajdonú a földed. Mivel a magyar termőszerkezet elaprózódott, nagyon sok kistermelő van a szántóföldi növénytermesztésben, bérelt földeken, ők biztosan nem fognak ezzel foglalkozni. Hiába térül meg egy öntözési beruházás öt év alatt, ha ennyi időre szólnak a bérleti szerződéseid, nem csinálod meg, mert nem vagy benne biztos, hogy te viszed tovább. Illetve el vannak hanyagolva a vizesárkaink, állami szinten is lenne tehát feladat. El kell juttatni a vizet oda, ahol öntözni akarsz. Vagy kutat kell fúrni, de egy idő után az is felveti a fenntarthatóság kérdését, hogy mennyi vizet szedhetsz ki a talajból. Ez ma már olyan átfogó stratégiai kérdés, amivel egyszerűen nem kezdtünk el időben foglalkozni. Azért nem, mert nem voltunk rászorulva.

Összességében az éghajlatváltozás miatt mennyire húsbavágó kérdés a vízhiány idehaza?

Medenceországnak hívnak minket, hiszen itt aztán tényleg összefolyik mindenféle víz. Víz tehát van bőven, hovatovább termálvízben világhatalom vagyunk. Szinte sehol a világon nincs ennyi termálkút, üvegházi fűtés meg fürdő. Izland talán hasonló, csak ott nincs ilyen mezőgazdasági termelés, inkább fűtenek vele. De ez valóban olyan komparatív előny, amit eltékozoltunk.

És nem látom, hogy itt az elmúlt 30 évben nagy előremozdulás lett volna.

Maradva az éghajlatváltozásnál: Olaszországban már mangóültetvényekről szüretelnek. Hazánkban is lehetnek a mangóhoz hasonló egzotikus meghonosodások, és ezzel párhuzamosan kihalások?

Ezek sohasem egyéves folyamatok, hanem tendenciák. Hogy lehetnek-e egzotikus dolgok? Én azt mondom, hogy igen. Például a szőlőtermesztést teljesen átalakíthatja az éghajlatváltozás. Általában a fehér szőlő érzékenyebb a nagy melegre, ezért északabbra ültetik, a déliek meg kékszőlő-nagyhatalmak. Magyarországon elképzelhető tehát, hogy teljesen átrendeződik a szőlőtermesztés. A gyümölcstermesztés tekintetében nem vagyok optimista. Egyrészt gazdaságilag is elhanyagolta az ország, alig termelünk gyümölcsöt, és most már az éghajlat sem kedvez neki. A szántóföldi növénytermesztés szerintem „megoldható” agrotechnológiával, fajtaváltással. Ne felejtsük el a növénynemesítéseket se, a kukoricának is vannak már aszálytűrő fajtái, elképesztő mértékben lehet ezeket a növényeket alakítani. Szerintem meg fogjuk oldani, hacsak nem történik valami nagy armageddon, mint a Mad Maxben, hogy teljesen sivatag leszünk. Hogy megjelenhetnek-e déli kultúrák, citrom, narancs, mangó, kivi? – ezek már mind vannak. Nekem is van citromfám, szépen terem, de télen be kell vinni a házba.

A klíma kapcsán a legnagyobb veszély az, hogy bekerülünk egy olyan éghajlati övbe, amely már nem mérsékelt száraz égöv, és még nem mediterrán. A gyümölcstermesztés legnagyobb problémája, hogy minden évben van egy fagyos éjszaka tavasszal, ami tönkreteszi a virágokat, és oda az éves termés. Vannak fagyvédő beruházások, öntözés, fagyháló, területi vízpermetezés, ventilátorok, amik éjszaka forgatják a levegőt, és gyújtanak nagy gyertyákat – csak ez mind beruházás és munka. Az intenzív gyümölcsösökben ezek már elterjedtek, sőt, enélkül én például már nem állnék neki beruházni.

Rossz hír viszont a fogyasztóknak, hogy ez mind be fog épülni a gyümölcs árába. A banán árába nem épül be, hiszen ott meleg van, és a munkaerő is olcsó. Ezért van az, hogy a magyar alma kétszer annyiba kerül, mint néhány évvel ezelőtt, miközben a banán ára meg nem változik.

A biotechnológia és a genetikai módosítások térnyerésének mennyire kerékkötője a szabályozás?

Örök vita tárgya lesz az emberi beavatkozás a fejlődésbe, vagy ha úgy tetszik, az „isteni teremtésbe”. Magyarországon a GMO kifejezetten tiltott, már az alkotmány első bekezdése tiltja, de a világban számtalan helyen használják. Ez ideológia kérdése, azonban van a genetikai módosításnak egy másik CRISPR néven ismert változata. Ez egyfajta génszerkesztés, amit rákkutatók fedeztek fel. A lényege, hogy kiemelnek a DNS-ből egy-egy szakaszt, és átültetik a másikba. Ennek sokkal nagyobb az elfogadottsága, mint a GMO-nak. Az viszont ténykérdés, hogy az emberiség már végletesen beavatkozott a növények genetikájába a nemesítéssel. A természetben ez amúgy is végbe menne, csak sokkal lassabban és másképp. Mi irányított folyamatba tettük ezt, a saját igényeink szerint alakítottuk a növényeket. Legyünk tehát tisztában azzal, hogy amit ma eszünk, az mind nemesítés eredménye. Az ősi búzafajták töredék termésátlaggal rendelkeztek, nem lehetne velük ennyi embert élelmezni. A másik, hogy sokkal kevésbé ellenállók az időjárásnak. Mindent nemesítünk, az állatokat, a növényeket. Ez itt van velünk, az a kérdés, hogy ebben meddig megyünk el, és felismerjük-e, hogy nem lehet a végtelenségig csinálni. Az élelmezési problémák ugyanakkor sok mindent sokáig felülírnak.

Magyarország kitörési lehetősége pont az lehet, hogy nagyon magas minőségű élelmiszereket állítunk elő, nem tömegben, és annak a fogyasztói rétegnek kínáljuk itthon és a világban, amely ezt hajlandó megfizetni. De ha olyat csinálunk, amit mások, csak komparatív hátrányokkal, például tömegkukoricában akarunk versenyezni mondjuk Ukrajnával, az Egyesült Államokkal, ahol GMO-sat állítanak elő, az nem fog menni. Át kell térni a magas minőségű élelmiszerekre, de a fogyasztóval el kell ismertetni ezek magasabb árát.

Magyarországon ez nem tűnik annyira egyszerűnek.

Tisztán kell látni a képet, nézzük ezt az egész kérdéskört mondjuk a jövedelmi decilisek (jövedelmi tizedek) irányából. A felső háromnak talán kevésbé számít, mennyibe kerül az élelmiszer, ki tudja fizetni. Lehet, hogy Magyarországon számukra kell előállítani élelmiszert. A többieket pedig olyan forrásból kell élelmezni, ahol ezt olcsóbban elő tudják állítani, de ugyanúgy biztonságosan. Azt nyilván senki sem támogatja, hogy ellenőrizetlen minőségű importtermékek kerüljenek be az országba. Márpedig a világban sajnos ilyen folyamatok zajlanak: hogy szervezzük ki Európából a tömegtermelést, és jöjjön be olcsón az ellenőrizetlen minőség. A magyar mezőgazdaság jelentős hányadának, a legfejlettebb cégeknek valószínűleg magas minőségű élelmiszert kell előállítaniuk a magas jövedelmi decilisek számára.

Globálisan a GMO nem egy nagy versenyelőny?

Attól függ, hogy melyik versenypályán akarok versenyezni. Ha a tömegtermelésben, akkor a GMO-mentesség hátrány. De ha azt a fogyasztót keresem, aki megfizeti ez egészséges élelmiszert, akkor épp az jó, hogy nem GMO-ban gondolkozunk.

Mi a helyzet a magyar termőföldek minőségével? Tényleg annyira rossz állapotúak, mint ahogy azt sokszor hallani?

A magyar földek nincsenek olyan rossz állapotban, mint azt sokan gondolják. Nem műveltük őket szuperintenzíven. Hollandiában például a háromszorosa a kijuttatott műtrágyamennyiség, mint itthon, de a franciáknál, németeknél szintén hasonló a helyet. Nyilván hiányzik a szerves trágyázás, és a túlzott szántás, állandó forgatás sem tesz jót, de nem ez a szűk keresztmetszet. Sőt, az EU nagyon komolyan elkezd szabályozni, ezek pedig mind olyan szabályozások lesznek, amelyek javítani fogják a termőföldek állapotát.

Hogyan kell elképzelni a szántás nélküli gazdálkodást?

A növénytan tanárom mondta annak idején, hogy az emberiség történetében a legnagyobb beavatkozás a Föld légkörébe a szántás feltalálása volt.

A szántásnál puhítod a talajt, leforgatod az élő anyagot, viszont rengeteg megkötött szén-dioxid szabadul ki a talajból. Van több milliárd hektár föld a világon, amit szántanak, minél fejletlenebb a mezőgazdaság, annál inkább szántanak. Ezzel ráadásul a víz is kijön a talajból. Eddig azt gondoltuk, hogy csak így lehet termelni, de ez nem igaz. Hiszen a minimum tillage, a forgatás nélküli talajművelés voltaképpen boronálást, lazítást jelent, a szerves anyagot csak elaprítod, egy kicsit fellazítod a talajt, a rétegek úgy maradnak, ahogy vannak, és az élő szervezetek elvégzik a lazítást. Nyugat-Európában ennek már óriási kultúrája van. Magyarországon is van olyan ügyfelünk, aki csak így gazdálkodik, és ugyanolyan termésátlagai vannak, mint aki szánt. Ez igazából óriási szemléletváltást jelent, olyat, amit a termelésed egészében meg kell hoznod.

És nem drágább ez?

Nem. Persze ha nem változtatsz a termelési módszereden, csak felhagysz a szántással, akkor biztos, hogy rosszabb termésátlagaid lesznek, új gépeket kell venned és a többi. De ha a szemléletedet megváltoztatod, és mindenben változol, akkor nem jössz ki rosszul. A legfontosabb tehát a szemléletváltás. A precíziós gazdálkodás pont erről szól.

Be kell látnunk, hogy amiket 30 éve tanítottak az agráregyetemeken, ma már nem feltétlenül igazak. Lehet, hogy 30 év múlva már a minimum tillage-et sem lesz szabad használni. Erre kell készülnünk.

Ez az átállás már 10-20 éve is megkezdődhetett volna?

10 éve igen, 20 éve még nem. Ez a zöld forradalom egy része, 10 éve már meg kellett volna kezdeni. Most elfogadhatatlan egy őszi mélyszántás, amit nem simítanak el azonnal. Régen az ősszel felszántott talajokat márciusig úgy hagyták, hogy beigya a vizet, ami jön. Ma lezárjuk, mert már télen is kipárolgás van, nem vízbegyűjtés.

Mennyire előrehaladott ez a szemlélet Magyarországon?

Attól függ, hogy mennyire fejlett a termelő. A nagy, innovatív, fiatal cégtulajdonosok ezt jól csinálják, az öregek ezzel szemben úgy, ahogy megszokták. Az ágazat fele nincs igazából tisztában azzal, amiről most beszélünk. De a környezet mindenkit rá fog kényszeríteni arra, hogy megtanulják.

Leginkább tőlünk nyugatabbra egyértelműen látni egyfajta elfordulást a húsevéstől. Németországban most például rekordalacsony a húsfogyasztás, és ez a tendencia olybá tűnik, nem fog abbamaradni, sőt. Mennyire fenntarthatatlan a világban az állattenyésztés vs. mennyire lenne fenntarthatatlan, ha mindenki mindenféle növényi étrenden akarna lenni?

Azt mondom, kerüljük a szélsőségeket, számoljunk, és utána mondjunk véleményt. Az állattenyésztést rengeteg vád éri, amiknek egy része akár igaz is lehet. De olyan mértékben, ahogy ezt felfújták, nem igaz. Az, hogy a tehenek teszik tönkre a légkört, nem igaz.

Amerikában rengeteg bölény élt, amíg ki nem irtották őket. Ezek ugyanolyan kérődzők voltak, mint az a mennyiségű szarvasmarha, ami lett helyette. Az észak-amerikai marhatartás hatása ekképpen tehát klímasemlegesnek is nevezhető. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a növényekből sokkal többet kell enni ahhoz, hogy elegendő legyen. Erre kiváló példa megint csak a tehén, ami reggeltől estig legel. A másik fontos dolog az állatifehérje-fogyasztással kapcsolatban: gondolkozzunk el azon, hogy milyen feldolgozáson megy végig. A probléma nem feltétlenül az, hogy húst állítunk elő, hanem hogy a végletekig feldolgozzuk, és ennek mennyi energia-, szállítási, tárolási és mindenféle egyéb igénye van. Ha ezt hozzáadjuk, akkor megháromszorozzuk magának a tenyésztésnek a hatását. Mire egy szuvidált kacsamell pácban ideérkezik hozzánk, az min megy át a levágott kacsához képest. A fehérjeboom okozta azt, hogy ennyi ember él a Földön. Ha nem lett volna a zöld forradalom a 60-as, 70-es években, akkor szerintem egymilliárddal kevesebb ember élne most a bolygón.

Mindemellett a szakmai véleményem az, hogy túlzásba visszük a húsfogyasztást és az élelmiszer-pazarlást. A növények fogyasztása igenis előtérbe kell, hogy kerüljön. Talán elég lenne, ha hetente csak 2-3-szor ennénk húst, a többi napon pedig nem. Ráadásul a fejlett világ a megtermelt élelmiszer majdnem 40 százalékát a szemétbe dobja, mert megromlott, ott maradt, nem kívánja. A mezőgazdasági termelés majdnem fele tehát konkrétan felesleges. A közétkeztetésben a pazarlás mértéke majdnem 50 százalék. Ne pazaroljunk, legyünk mértékletesek, erősítsük a növényi alapú táplálékok fogyasztását.

De azt nem tudom elképzelni, hogy az emberiség ne fogyasszon húst, tojást, tejterméket. Azt látni kell, hogy amíg egy ország szegény, nem eszik annyi állati fehérjét, de ahogy elkezd nőni az életszínvonal, nő az ezek iránti kereslet, és amikor már nagyon gazdag, akkor visszafordul. Ez nyilván abból adódik, hogy egészségesebb akarok lenni, hosszabb életet szeretnék, nem szeretnék elhízni, illetve a jómódúbb társadalmakban érzékenyebbek az emberek olyan témák iránt, mint az állat- és környezetvédelem.

Ez oké, de a legtöbben nem a leggazdagabb országokban élnek. És ezeken a helyeken, ha már kicsit is jobban mennek a dolgok, egyből durván ugrik a húsfogyasztás.

Ez igaz, ott van például Kína, a világ legnagyobb sertéshús-előállítója. 50 évvel ezelőtt ünnepi étel volt a sertéshús Kínában, ma már mindennapi fogyasztási cikk. Gondoljunk bele, mit jelent, ha 1,5 milliárd ember sertéshúst akar enni.

Ennek fényében az európai törekvések az egész világhoz képest mekkora eredményt érhetnek el?

Az ideológia az, hogy Európa vigye a fáklyát. Mutassa meg a világnak, hogy mi a jövő, mit kell tennünk, hogy megmentsük a bolygót. Ha ez így van, akkor értem, teljesen védhető, és csináljuk. Csak hát most az látszik, hogy mi tényleg igyekszünk mindent megtenni, körülöttünk meg senki semmit. Európa kis gazdasági egység, 740 millió emberről beszélünk, miközben Kínában és Indiában 3 milliárdan élnek. Mi nem váltjuk meg a világot egyedül, de ha mi vagyunk a jó példa, és utána mindenki elkezd felzárkózni, akkor csillagos ötös az elképzelés.

Nagyon sokáig Európából vezérelték a világot, a világháború után Amerikából, most pedig egyre inkább a Távol-Keletről. De ha egy szebb jövőt akarunk hagyni az utódainknak, akkor folytatni kell a változtatásokat. A hőmérséklet-emelkedés és a szén-dioxid-kibocsátás nagy részét az elmúlt 30-40 évben tettük a légkörbe - a fogyasztásból. Erre kéne odafigyelni: hogy túlzó a fogyasztásunk ahhoz képest, amit visszaadunk a földnek. Gondolok itt az újrahasznosításra, az energiamérlegre, az ásványi anyagokra és a többi. Kizsákmányoljuk a bolygót, hogy minél többet fogyasszunk. Önmérsékletet kellene tanúsítani. Ha van is pénzünk valamire, nem biztos, hogy meg kell vennünk.

Ha az alternatív fehérjeforrásokról beszélünk, akkor ténylegesen a rovarok lehetnek a jövő fehérjeforrásai? És ezt most nem úgy értem, hogy sáskanyársat fogunk enni, hanem mondjuk különböző porok, hozzáadott anyagok formájában?

Abszolút lehetnek, és foglalkozni is kell ezekkel az alternatívákkal. Nem arról van persze szó, hogy a vasárnapi ebédre rántott sáskalábat fogunk enni, hanem hogy a csirke vagy sertés rovarfehérjét fogyasszon mondjuk szója helyett. A szója a legnagyobb fehérjeforrás az állattenyésztésben, és az szinte mind import komparatív előnyökkel rendelkező országokból érkezik. Az Egyesült Államokból, Brazíliából, Argentínából, ráadásul sok GMO-s. Ha tehát elő tudunk állítani rovarfehérjét ugyanolyan aminosavkészlettel, sőt jobbal, és az nem GMO-s, nem függünk Amerikától, a többiektől, és még árban is jó, akkor ez bizony meg fog jelenni. Persze nem biztos, hogy erről mélységeiben tudnunk kell. Régen vidéken a kapirgálós csirkék is összeszedték a rovarokat az udvaron, és milyen jó volt a húsuk.

Ez nem ördögtől való dolog. Csak furán néz ki, hogy rovarfarmot létesítünk, ahol fekete katonalégy lárvákat nevelünk élelmiszer-hulladékon, ami a kiskereskedelemből kerül ki, majd azt leszárítjuk, és beletesszük a takarmányba. Indiában, Kínában sem rovarokat esznek, azért ezt senki ne így képzelje el. Ez sokkal inkább takarmányügyi kérdés.

Szóját tudnánk termeszteni?

Ha úgy alakul az időjárás-változás, akkor lehet. De eddig nem tudtuk áttörni a falat ebben sem. Talán 60-70 ezer hektáron csináljuk Magyarországon. Bár a szójaszövetség igyekszik népszerűsíteni, van rá támogatás is, mégsem léptünk előre. A termelők sem voltak rá elég fogékonyak eddig, és nem elég meleg hozzá az időjárás. Nagyon hosszú meleg időszak kellene neki, ami nálunk nem lesz jellemző. Nálunk az lesz, hogy kiugróan magas lesz a hőmérséklet egy ideig, aztán lehűl. És ez nem biztos, hogy kedvez a szójatermesztésnek.

A rovarfarmok így hallva egyértelműen egy élhető jövő felé mutatnak.

Én is azt gondolom, hogy igen. Nyugat-Európában már több van, lesz Magyarországon is. Ez a fejlődés egyik pontja, de lehet, hogy lesz olyan fogyasztó, aki ezt elutasítja, és azt mondja, hogy többet fizet, csak ne legyen benne rovarfehérje. Ha tud, miért ne fizethetne többet másért?

Urbanizáció, városi mezőgazdaság, vertikális farmok – hogyan illeszkednek ezek a trendek a mezőgazdaságunkba, tényleg ez lehet a jövő?

Van benne potenciál, a világ népességének a többsége már városokban él, több mint a fele. Ezeket a gigavárosokat nehezen tudom elképzelni, hogy ezzel a megoldással élelmezzük. Arra nagyon jó, hogy a növények rengeteg szén-dioxidot kötnek meg. Ha holnaptól az összes tetőt befüvesítenénk, akkor megindulna a szén-dioxid masszív kivonása a légkörből. Nekem inkább az fáj, hogy a magyar falvakban elszoktunk a kiskerti termeléstől. Annyival olcsóbb a multikban megvenni a hagymát egész télre, a salátát, a paradicsomot, hogy elfelejtettünk otthon termelni. Nekem van otthon egy magaságyásom, 4 nm, fóliafedéssel, itt gyönyörűen meg lehet termelni a primőr zöldséget egy családnak.

Látom azt a jelenséget, hogy inkább a városokban jön ez vissza, de általában a magas jövedelemmel rendelkezők csinálják, akik egyébként könnyen megvehetnének bármit. Inkább hobbi ez nekik, azt mondják, így finomabbnak tűnik. De azok a jövedelmi decilisek, amelyek szerény körülmények között élnek, hatalmas lakótömbökben, azoknak erre esélyük sincs. Talán kedve sincs, pénze sincs, ideje sincs, igénye sincs, és helye sincs. Ők a tömegélelmiszert fogják megvásárolni. Mexikóvárosban az elővárosokkal együtt 20 millióan laknak. Tokióban még sokkal többen. A vertikális termesztés nem 20-30, hanem 50-100 éves távlatban érhet el jelentősebb részesedést a termelésben.

El tudom képzelni, hogy többemeletes üvegházakat építünk. A toronyépületek üvegházak lennének, és minden szinten paradicsomot meg paprikát termelnénk. De ez sci-fi, a népélelmezéshez most még nem lesz elég.

Milyen fő kockázatokat látsz jelenleg a nemzetközi élelmiszer-kereskedelemben?

A helyzet valóban kiéleződött. Ellenőrizetlen minőségű áruk árasztják el a piacot, ez pedig minden védekezés ellenére is azt okozhatja, és okozza is manapság, hogy termelők mennek tönkre az EU-ban. A jövőben tehát mindenképpen nagy hangsúlyt kell erre fektetni. A biztonságnak kell lennie a legfőbb követelménynek, ha előre akarunk lépni.

Az interjúnkat az elmúlt 30 év megidézésével kezdtük. Zárjuk azzal, hogy ha lesz is mit ennünk 30 év múlva, milyen áron?

A mostani jövedelmünkhöz viszonyítva reáláron. Mondanám, hogy jelentős csökkenés lesz benne, de mivel az emberiség egyre igényesebb, és egyre többen vagyunk a Földön, azt prognosztizálom, hogy marad a mostani árszínvonal. Abban is optimista vagyok, hogy addigra nem lesznek annyira szegény országok, hogy bárki éhezzen. A pesszimista forgatókönyv viszont az, hogy a klímaváltozás tönkreteszi majd az egészet. Ezért van tehát szükség az alternatív módszerekre. Készüljünk arra, hogy a jövőben szabadföldön nem tudunk gyümölcsöt előállítani. Semmi baj, megoldjuk zárt körülmények között, és máris megvagyunk.

A kérdés mindig az, hogy milyen Földön akarunk élni, és ennek bizony a mezőgazdaság egy nagyon jelentős eleme. Egyszerre okozója a problémáknak, ám elszenvedője is. Nincs könnyű helyzetben, de a lehetőségei bőven adottak. Úgyhogy én attól nem félek, hogy ennek a sok milliárd embernek lesz-e mit ennie. Attól már jobban, hogy milyen minőségben és milyen életminőségben lesz erre lehetősége.

(Címlapkép és további képek: Stiller Ákos)