A MNB új vezetése az intézmény alapfeladatait szem előtt tartva áttekintette és megvizsgálta a Balatonakarattyai Oktatási- és Konferenciaközpont hasznosítási lehetőségeit.

Egy friss kutatás adatai alapján egyértelműen kimutatható, hogy a szegénység és a társas kapcsolatok közötti összefüggés az úgynevezett akkumulációs hipotézis szerint alakul, vagyis a szegényebbeknek kevesebb és rosszabb kapcsolata van.
Magyarországon a szegényeknek sokkal rosszabb kapcsolati hálója van, mint a gazdagoknak. Tehát egy „lefelé tartó kirekesztettségi spirál” működhet, vagyis a szegénység a társas kapcsolatok gyengüléséhez vagy elvesztéséhez vezethet, a kapcsolatok leépülése pedig további elszegényedéssel járhat együtt - írja a Telex egy friss tanulmány alapján.
Albert Fruzsina és Hajdu Gábor Szegénység és kapcsolati tőke című tanulmánya a válaszadók kapcsolatrendszerét kilenc szempont szerint vizsgálta, amelyből három a kapcsolati háló méretére, három az összetételére, egy a társas interakciókra, kettő pedig a szubjektív társadalmi integráltságra vonatkozik.
A kutatás szerint a szegények mind a kilenc szempontból rosszabb, vagy sokkal rosszabb kapcsolatokkal rendelkeznek, mint a nem szegények. A kapcsolati hálójuk jelentősen, 10-20 százalékkal kisebb.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


