Az Egyesült Államok ismét az államcsőd szélére sodródhat, miután Scott Bessent pénzügyminiszter figyelmeztette a Kongresszust.

Putyin elbukott. Nem sikerült uralma alá hajtania Ukrajnát - mondta Joe Biden. Az amerikai elnök szerint mindez a katonai támogatásoknak is köszönhető, amelyek folyósítása egyre nehezebb az amerikai belpolitikai helyzet miatt.
Találkozott, majd közös sajtótájékoztatót tartott Joe Biden amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Biden szerint már az is győzelemnek számít, hogy Ukrajna két évvel a háború kezdete után is tartja magát. "Putyin elbukott. Nem sikerült uralma alá hajtania Ukrajnát. A bátor ukránok minden adandó alkalommal szembeszálltak az akaratával" - mondta az elnök a Telex szerint.
Hozzátette, Ukrajna erősebben és a nyugati világba épülve jön majd ki a háborúból, kivéve, ha hátat fordítunk neki. Kedden engedélyezett egy 200 millió dolláros segélycsomagot az országnak, de egyre nehezebb a támogatás, mondta, utalva arra, hogy a republikánusok a múlt héten blokkolták az Ukrajnának szánt segélycsomagot.
Zelenszkij szerint Putyin arra játszik, hogy kivéreztesse Ukrajnát, ezért fontosak a katonai segélyek, főleg a légi eszközök. Kérdésre kifejtette, nem akarja elárulni kivel és miről tárgyalt a napokban, de pozitív visszajelzéseket kapott. A béketárgyalások kapcsán újra megerősítette álláspontját: ukrán területek feladása őrültség.
Címlapkép: Doug Mills, MTI/MTVA

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


