Végre jó hírt kaptak a magyar melósok: erre bizony sokan nem számítottak év végén

Végre jó hírt kaptak a magyar melósok: erre bizony sokan nem számítottak év végén

2023. december 12. 15:03

Bár továbbra is sok a bizonytalanság a gazdaság jövő évi pályáját illetően, 2024 első negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka bővíteni tervezi jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 21 százalékuk jelez előre. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a pénzügyi és ingatlanpiaci területen működő cégeknél számíthatnak élénk munkaerőkeresletre.

A ManpowerGroup a világ 41 országában, több mint 40 ezer munkáltató körében folytatta le negyedéves felmérését, melynek keretében Magyarországon a munkáltatók 525 fős reprezentatív mintájában szereplőket kérdezték meg 2024 első negyedéves munkaerő-felvételi szándékaikról.

A munkáltatói válaszokból származtatott, szezonálisan kiigazított Nettó Foglalkoztatási Mutató (NFM) 10 százalékos átlagos értéket ért el, ami ugyan 2 százalékponttal elmarad az előző negyedéves értéktől, az egy évvel korábbi, -10 százalékos szintnél ugyanakkor 20 százalékponttal magasabb. Ezzel a 41 vizsgált ország közül Magyarországon javultak legnagyobb mértékben a cégek létszámváltoztatási várakozásai év/év alapon.

A 12 százalékos létszámbővítési mutató egy olyan országos átlag, amelytől az egyes régiókat vizsgálva jelentősek az eltérések. A legszélesebb körben a Dél-Alföldön (NFM: +21%) és az Észak Alföldön (+17%) várnak létszámbővülést, de Közép-Magyarországon (+13%), Budapesten (+13%) és Észak-Magyarországon (+11%) is az országos átlag felettiek a munkáltatók várakozásai. Ugyanakkor a Dunántúl régióiban borúsabbak a kilátások: a Dél-Dunántúlon (-8%) többen számítanak elbocsátásra, mint munkaerőfelvételre, a nyugati országrész többi területén pedig sem számottevő növekedés, sem csökkenés nem várható.

Az egyes szektorokat vizsgálva szintén számottevő eltérések tapasztalhatók. A legnagyobb felfutást az IT (NFM: +39%), illetve a pénzügy és ingatlan (+29%) ágazatokban várják, de átlag felett bővíthetnek létszámot a kommunikációs szolgáltatások (+17%), a logisztika és autóipar (+17%), valamint az alapanyag- és feldolgozóipar (+13%) területén is. A legkisebb mértékű bővülésben az egészségügy és élettudományok (+3%), a fogyasztói javak és szolgáltatások (+2%), illetve az energia és közmű (0%), területén működő vállalatok, szervezetek bíznak.

„Noha a legfrissebb GDP-adatok továbbra is azt támasztják alá, hogy a gazdasági kilábalás lassú, elhúzódó folyamat lesz, a munkáltatók egy része már a piacainak újbóli élénkülésével kalkulál, és közel harmaduk létszámnövelést tervez végrehajtani 2024 elején – mondta Fehér Tamás, a Manpower magyarországi, horvátországi és szlovéniai ügyvezető igazgatója. – Az optimizmus elsősorban a szolgáltatások körében mutatkozik. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a legnagyobb szegmenst jelentő alapanyag- és feldolgozóipar várakozásai ismét az átlag alá kerültek, és a fogyasztói javak és szolgáltatások minimális bővítési tervei is arra utalnak, hogy a szereplők tisztában vannak vele: a lakossági fogyasztás az idei erőteljes visszaesést követően csak lassan fog visszatérni a korábbi szintekre.”

Cégméret alapján csoportosítva a válaszokat az állapítható meg, hogy a kis- és közepes méretű vállalatok kimutathatóan optimistább kilátásokkal rendelkeztek, mint az ezer főnél nagyobb létszámú cégek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az előző negyedévhez képest kissé (-4%) romlottak a munkaerőpiaci kilátások nemzetközi szinten is. A mutatószám ugyanakkor továbbra is igen magas, 26 százalékos szinten áll. Nettó létszámleépítést a vizsgált 41 ország egyikében sem várnak. Európában a világátlagtól valamelyest elmaradó a várakozás, az öreg kontinensen a legszélesebb körben Hollandiában (NFM: 37%), Svájcban és Belgiumban (33-33%), valamint Németországban (30%) terveznek munkaerő-bővülést. Európán kívül India (+37%), az USA (+35%), Kína (+33%), valamint a karibi térség egyes államai (Costa Rica / 35%, Mexikó / 34%, Puerto Rico / 33%) munkáltatói várnak legnagyobb arányban állomány-növekedést.

A felmérés változó összeállítású részében ezúttal többek között arra kérdeztek rá, hogy a cégeknek jelenleg mekkora nehézséget okoz az, hogy nyitott pozíciókat megfelelő képzettségű jelentkezők híján nem tudnak betölteni. Bár a hazai cégek 73 százaléka számolt be több-kevesebb problémáról ezen a téren, jelentős nehézséggel emiatt csak 21 százalékuk küzd. A munkaerőhiány a leginkább az IT, a gyártási, illetve a mérnöki munkakörökben jelentkezik.

A képzett munkaerő hiányát a cégek elsősorban a munkavégzés körülményeinek rugalmassá tételével, valamint a kínált fizetések emelésével és belépési bónuszokkal próbálják csökkenteni. Bérversenybe a cégek 42 százaléka száll be ebből a célból, időbeli rugalmasságot (részmunkaidő, flexibilis munkaidőkeret) a válaszadók 33 százaléka alkalmaz, rugalmas munkavégzési hely biztosításával (távmunka, home office, hibrid munkavégzés) a cégek 29 százaléka él. A válaszadó munkáltatók 29 százaléka számolt be arról, hogy belépési bónuszt nyújt az újonnan belépők számára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 28. 17:52
Szalai Szabolcs a távozásával kapcsolatos hírünkre reagált.
Kiszámoló  |  2025. május 28. 11:30
Sok magyar portálon futnak az átverős hirdetések már évek óta és úgy tűnik, ez sem az abból hasznot...
Holdblog  |  2025. május 27. 09:00
Hogyan tervezz okosan a gyorsan változó pénzügyi és adózási környezetben? Gyere el június 3-án Győrb...
ChikansPlanet  |  2025. május 23. 16:59
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 28. szerda
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
A Kihívás Napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?