3 °C Budapest
Business people working at desk. Male and female professionals are sitting by windows. Colleagues are sitting in textile industry.

A recesszió és adóemelés sem zárható ki Magyarországon: megjött a figyelmeztetés a munkahelyekről

2023. november 20. 20:59

A cégek várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll, a makrogazdasági kilátások azonban számottevően romlottak. Rövidtávon a cégek közel fele gazdasági visszaeséssel számol, és komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel és a közterhek emelkedésével kapcsolatban is – derült ki a K&H háttérbeszélgetésén. Saját cégük kilátásait illetően csekély mértékű javulásra számítanak, ami elsősorban a magasabb árbevétel-várakozásoknak és a létszámbővítési szándéknak köszönhető.

Az eseményen kiderült, az év végéhez közeledve egyértelműen megtorpant a cégek lendülete. A magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalatok következő egy évre vonatkozó várakozásait vizsgáló K&H nagyvállalati növekedési index a harmadik negyedévben ismételten 0 ponton áll. 

„2023 második felében már elindultak kedvező folyamatok a gazdaságban, amelyek bizakodásra adtak okot: nagymértékben csökkent az infláció, mérséklődtek a nyersanyagárak és a vállalati hitelpiac is – ugyan lassú dinamikával – növekedésnek indult. A magas kamatkörnyezet és a csökkenő belföldi kereslet azonban továbbra is komoly kihívást okoz a cégeknek, ami a felméréskor még negatív GDP eredményben is megmutatkozott. Mindezek pedig rányomták bélyegüket a vállalatok makrogazdasággal kapcsolatos várakozásaira” – mondta el Rajna Gábor, a K&H Vállalati divízió vezetője.

Növekvő árbevétel és munkaerő igény

A vállalatok saját helyzetükkel kapcsolatban ennél jóval kedvezőbben látják a helyzetet, ami főként az 1 éve folyamatosan növekvő árbevétel-várakozásokban mutatkozik meg. Jelenleg átlagosan 1,8 százalékkal nagyobb árbevétellel számolnak a cégek a következő egy évben, ezzel a várt árbevétel-növekedés mértéke már közelít a pandémia előtti, átlagosan 2 százalékos értékhez. Az infláció mértékétől azonban továbbra is jelentősen elmaradnak a mostani várakozások, szemben a pandémia előtti időkkel. A javuló trend tavaly év vége óta a profitvárakozásokban is megmutatkozik, azonban továbbra is csökkenő, 0,6 százalékkal alacsonyabb nyereséget várnak a cégek.

Erősödő recessziós félelmek

A vállalatok makrogazdasági várakozásai három negyedévnyi javulás után erőteljesen, -13 pontról -17 pontra csökkentek. Ennek oka egyrészt, hogy eltűnt az előző negyedévben tapasztalt hurráoptimizmus a gazdaság következő 3 éven belüli alakulásával kapcsolatban: 65 százalékról 39 százalékra csökkent a gazdaság helyzetében javulást feltételezők aránya, és újra azok vannak többségben, akik szerint nem lesz változás (43%). A gazdaság következő egy évi alakulásával kapcsolatban viszont még mindig azok vannak nagyobb arányban, akik a gazdasági helyzet mérséklődésére számítanak (46%), miközben javulást ennél jóval kevesebben feltételeznek (28%).

Komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel kapcsolatban is. Jelenleg 10-ből 8 vállalat forintgyengüléssel kalkulál, ami az index történetében a második legmagasabb arány. Ez azt jelenti, hogy a cégvezetők a felméréskor jellemző 368,9-391,6 közötti EUR/HUF árfolyamnál is gyengébb forintra számítanak, ami a cégek 60 százaléka szerint rontani fog a helyzetén.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A vállalatokban a közterhek esetleges emelkedésével kapcsolatban is komoly félelem alakult ki. Egy negyedév alatt szinte megduplázódott, 14-ről 27 százalékra ugrott a növekvő közterhekkel kalkulálók aránya. Ennél magasabb arány mindössze egyszer fordult elő az index történetében, egy évvel ezelőtt (40%). Mindezek következtében a cégek jövedelmezőségét befolyásoló tényezők közül a jogszabályi környezet (47%), a kormányzati gazdaságpolitika (43%), az infláció (43%) és az adók, járulékok (40%) kerültek az élre

– mondta el Rajna Gábor. Hozzátette, az év vége felé közeledve tehát a szabályozási oldalt vélik olyan faktornak a vállalatok, amely a következő egy évben érdemben befolyásolhatja eredményességüket. Ennek hátterében az is állhat, hogy ilyenkor jellemzően még nem teljesen ismertek a következő évre vonatkozó változások, ami a bizonytalanságot és nehezebb tervezhetőség érzését erősítheti a cégekben

„Az infláció várhatón 7 százalék környékére mérséklődhet év végére, míg jövőre nem várható érdemi lassulás, 5-6 százalék között ragadhat be. Európai szinten is megfigyelhető a lassulás, 2024-ben várhatóan 2-3 százalék körül alakulhat a fogyasztói áremelkedés mértéke. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon nagyjából 3 százalékos többlet drágulás várható, ami a vállalatokat érzékenyen érintheti. További nehezítő tényező, hogy év/év alapon a szeptemberi 7,3 százalékos kiskereskedelmi forgalom csökkenés nagy meglepetés volt. A tavaly nagy bizonytalanságot okozó energiaár-emelkedés ugyan mostanra normalizálódott, ennek ellenére úgy tűnik, hogy összességében a jelenlegi kiszámíthatóbb környezetben sem növeli kiadásait a lakosság, így az infláció mellett a szűkülő kereslettel is meg kell birkózniuk a cégeknek a következő hónapokban. A képet árnyalhatja, hogy a KSH legfrisseb adatai szerint a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest a magyar GDP. Éves alapon azonban még mindig csökkenésről, szám szerint 0,3 százalékkal kisebb teljesítményről beszélhetünk” – mondta el Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 4. 20:06
Már több mint 48 órája szünetel az AM-Mikro és a Hello Digital tévészolgáltatás.
iO Charts  |  2026. február 4. 10:01
Az Kelly Partners Group részvény (ASX:KPG) alapadatai, áttekintés A Kelly Partners Group (ASX:KPG) e...
Holdblog  |  2026. február 4. 09:24
Nemrég a HOLDBLOG-on értekeztünk arról, hogy a holland nyugdíjrendszer reformja mekkora hatással leh...
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?