A Pénzcentrum 2025. május 10.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!

Csökkent az euróövezet GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves összevetésben, míg az Európai Unióé az előzetesen közölt növekedés helyett stagnált – közölte az Eurostat a második becslésében.
Az első becsléssel összhangban csökkent az euróövezet GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves összevetésben, míg az Európai Unióé az előzetesen közölt növekedés helyett stagnált az Eurostat kedden ismertetett második becslése szerint. Eszerint a nem végleges adatok alapján a harmadik negyedévben 0,1 százalékkal csökkent az euróövezet bruttó hazai terméke (GDP) a második negyedévvel összevetve, amikor 0,2 százalékos növekedést regisztráltak.
A szeptember végével záródott három hónapban az Európai Unióban a GDP az első becslésben szereplő 0,1 százalékos növekedés helyett stagnált az előző három hónappal összevetve, amikor szintén stagnálást jegyeztek fel.
Az euróövezetben a GDP növekedése éves összevetésben 0,1 százalékra lassult a második negyedévben jegyzett 0,5 százalékról, míg az EU-ban ugyancsak 0,1 százalékra mérséklődött a bővülés üteme a második negyedévi 0,4 százalékról. A harmadik negyedévre vonatkozó, teljesebb adatokon alapuló végleges GDP-adatokat december 7-én teszik közzé.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


