Hungarian forint banknotes close up. This is a version with enhanced saturation, so that it is more article friendly.

Megszólalt az MNB a komoly kamatcsökkentés után: év végére 7-8 százalék lehet az infláció, de nem dőlhetünk hátra

2023. október 24. 15:29

Az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra, a dezinflációt 2024-ben is folytatni kell – közölte Virág Barnabás a magyar jegybank alelnöke az MNB Monetáris Tanácsának ülése utáni sajtótájékoztatón.

Az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra a dezinflációt továbbra is folytatni kell – közölte Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az MNB Monetáris Tanácsának ülése után. Ezen a jegybank 75 bázisponttal, 12,25 százalékra csökkentette az alapkamatot, illetve ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó két szélét is ugyanennyivel húzták lejjebb.

Virág Barnabás a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, októbertől a monetáris politika új szakaszába lépett, ezen belül a Monetáris Tanács lépésről lépésre, körültekintően, adatvezérelt módon, az inflációs pálya és a kockázati megítélés függvényében hoz döntést.

Októberben a hazai tényezők közül folytatódott a dezinfláció, illetve a javuló folyó fizetési mérleg is lehetővé tette a kamatcsökkentést. Ugyanakkor a külső körülmények bizonytalanabbra fordulása a kamatcsökkentési ütem lassítását indokolta

– közölte az alelnök. Hozzátette: az infláció nem játék, nem dőlhetünk hátra, a dezinflációt 2024-ben is folytatni kell, amit egy pozitív reálkamat témogathat.

Az infláció az év végén várhatóan 7-8 százalék lesz, de az erősödő külső hatások miatt indokolt lehet továbbra is a körültekintés - fogalmazott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az üzemanyag piacon az árstop kivezetését követően az árrések magasabb szinten álltak helyre, ennek szükséges szűkítésére már az év elején felhívtuk a figyelmet. Ebben nagyon pozitív fejlemény volt a kormányzati egyeztetések megkezdése az utóbbi hetekben, ennek hatása már látszik is az árrés szűkülésében, ami csökkentheti az inflációs hatásokat a következő hónapokban - mondta az alelnök.

Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 10. 11:47
Több mint hét hónapja tartó tömegtüntetések, álhírek, állami zaklatás - ilyen körülmények között vet...
Holdblog  |  2025. július 10. 09:28
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra...
Kiszámoló  |  2025. július 9. 20:43
A HVG-n jelent meg egy cikk, ami bemutatja, mennyire egyszerű bárkinek az ingatlanát eladni a tudta...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 10. csütörtök
Amália
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?