Gulyás Gergely és Vitályos Eszter rendkívüli időpontban tart Kormányinfót holnap.

Rendkívüli nyilatkozat! A hajnali órákban jelentkezett Szijjártó Péter: "Új világrend van kialakulóban"
Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan - írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult.
Szijjártó Péter szerint komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk - jegyezte meg a külügyminiszter. Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak.
Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez - szögezte le Szijjártó Péter. Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az "Egy övezet, egy út" ezt a célt szolgálja. "Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este" - tudatta a külügyminiszter.
Fotó: Darko Bandic, MTI/MTVA

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


