Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött.

Nagy a baj a magyar mezőgazdaságban: egyre csökken a fiatal gazdák száma, mi lesz ennek a vége?
Összesen 196 ezer agrártevékenységet végző gazdaság működött hazánkban 2023 nyarán, 19 százalékkal kevesebb, mint három évvel korábban. A növénytermesztő gazdaságok aránya tovább emelkedett ebben az időszakban, míg az állattartóké csökkent. A gazdatársadalom elöregedése folytatódott, ugyanakkor emelkedett a felső- és középfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkező gazdaságirányítók aránya.
Mindössze két hónappal az adatfelvétel befejezése után, sajtótájékoztató keretében ismertette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az Agrárium 2023 mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírás első, előzetes eredményeit.
2023. június 1-én 196 ezer mezőgazdasági tevékenységet végző gazdaság működött az országban, 45 ezerrel (19 százalékkal) kevesebb, mint három évvel korábban. Az elmúlt három évben folytatódott a gazdatársadalom elöregedése. A 65 éves és annál idősebb irányítók aránya a 2020. évi 35 százalékról 37 százalékra emelkedett. A 35 év alatti gazdálkodók aránya 4,9 százalék volt, csakúgy, mint 2020-ban.
Az adatfelvétel teljes mértékben elektronikus volt, ennek köszönhető, hogy az előzetes eredményeket már 60 nappal az összeírás lezárulta után közzé tudja tenni a KSH. A Hivatal kiemelt céljai között szerepel az adatközlések felgyorsítása, a piacra kerülési idő lerövidítése annak érdekében, hogy felhasználóink minél gyorsabban juthassanak megbízható, pontos és hiteles adatokhoz
– mondta el Dr. Valkó Gábor, a KSH Statisztikai Igazgatóságot irányító elnökhelyettese.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A gazdaságok számának folyamatos csökkenésével párhuzamosan emelkedik a felsőfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők aránya, 2023-ban minden kilencedik irányító ebbe a kategóriába tartozott. Nőtt a legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkező irányítók aránya is, részesedésük 2023-ban meghaladta a 34 százalékot, ami a 2010. évi aránynak több mint kétszerese.
Az Agrárium 2023 hazánk második legnagyobb mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírása, melyet országszerte 941 településen mintegy 74 ezer egyéni gazdaság és 11 ezer gazdasági szervezet bevonásával hajtott végre a KSH. Az összeírás célja, hogy jó minőségű statisztikai adatokkal valósághű képet szolgáltasson a magyar mezőgazdaság helyzetéről, illetve az agrárszektorban bekövetkezett változásokról. A beérkező adatok segítik a mezőgazdasági tevékenységet végzők és érdekképviseleteik munkáját, továbbá a szakpolitikusok megalapozott döntéshozatalát a hazai és az uniós támogatáspolitika tervezése és implementálása során.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


