Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Összesen 20 millió forintot csaltak ki egy embertől azzal bűnözők, hogy rávették egy számítógépes program telepítésére, aminek segítségével megszerezték a bankoláshoz használt adatait. A rendőrség végül június végén fogta el az elkövetőket.
Oláh-Paulon László alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője az online csalásokról szóló keddi budapesti sajtótájékoztatón számolt be arról az MTI-nek, hogy csalók 20 millió forintot loptak el áldozatuktól, azzal, hogy rávették telefonon, hogy telepítsen a számítógépére egy programot. Ennek segítségével hozzáfértek a sértett adataihoz, akinek minden pénzét ellopták.
Az MTI információi szerint a nyomozás során azonosították az elkövetőket, és június utolsó hetében Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében összehangolt akcióban elfogtak hat embert, akik alaposan gyanúsíthatók a kibertérben elkövetett bűncselekménnyel, közülük négyet a bíróság letartóztatott.
A rendőrség lefoglalta az elkövetők mobiltelefonjait, SIM-kártyáit és jelentős mennyiségű készpénzt is. Jelenleg azt vizsgálják, hogy másokat is megkárosítottak-e.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


