31 °C Budapest
a close-up view of a police vehicle with blue lights patrolling near a public park with the windows and doors closed

Durván megemelték a bírságokat Magyarországon: ezért már 400 ezerre büntetnek a hatóságok

2023. július 8. 10:27

Megemelték a szabálysértési bírságokat Magyarországon. Összességében a kiszabható összegek kb. 30 százalékkal ugrottak meg a módosítás után.

Módosult a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény, derül ki Magyarország 2024. évi központi költségvetésének megalapozásából. A módosítást a Világgazdaság szúrta ki, és mint kiderült, a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500, legmagasabb összege pedig 200 ezer forintra emelkedik. Eddig 5000 és 150 ezer forint volt a két szélsőérték, azaz az emelés mintegy 30 százalékos.

A szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 300 ezer forint volt a maximum, ami 400 ezer forintra ugrik. A fiatalkorúak esetében a pénzbírság legmagasabb összege 50 ezer forint, a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 100 ezer forint volt korábban, ez most 65 ezer, illetve 130 ezer forintra emelkedett. A helyszíni bírság legmagasabb összege 25 ezer forint helyett már 32 500 forint - szintén a fiatalkorúak esetében.

A felnőttekre vonatkozó helyszíni bírság összege korábban 50 ezer forint volt, ami hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 70 ezer forintig terjedhetett. Ezek is emelkedtek, előbbi már 65 ezer, utóbbi pedig 90 ezer forint lett. A módosítások a beszámítási rendelkezésekre is kitértek. Eddig úgy volt, hogy a szabálysértési őrizet, valamint a négy órát meghaladó tartamú előállítás minden megkezdett órája helyébe 200 forint pénzbírságot kell beszámítani. Ez 300 forintra emelkedett.

A pénzbírságot meg nem fizetés esetén a bíróság szabálysértési elzárásra változtatja át, mideddig 5000 forintonként egynapi szabálysértési elzárást kellett számítani, ez most 6500 forintra emelkedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 18. 18:18
Marczingós László ügyvéd - aki az Európai Unió Bíróságán precedensértékű döntést harcolt ki a deviza...
MNB Intézet  |  2025. június 18. 12:35
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 18. 21:35