A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstop-ként ismert szabályozás alaptörvény-ellenességét.

A következő években jelentkező több százezres munkaerőigény kielégítéséhez elkerülhetetlen a külföldi munkaerő alkalmazása – hangzott el a Trenkwalder által szervezett második Munkaerőpiaci Kerekasztal rendezvényen csütörtökön. Hatékonyabban kell ugyanakkor kihasználni a hazai munkaerő-tartalékot is, ennek érdekében pedig szükség van többek között a munkaerő mobilitási lehetőségeinek javítására, a munkaerőpiac szakképzési igényeinek pontosabb előrejelzésére, valamint a jelenleginél tervezhetőbb szabályozási környezetre is.
A következő években egyre nagyobb lesz a munkaerőhiány a Munkaerőpiaci Kerekasztal rendezvényen elhangzottak szerint. Elkerülhetetlen lesz a külföldi munkaerő alkalmazása a közeljövőben, de emellett fontos, hogy kihasználjuk a hazai munkaerő-tartalékot is.
A rendezvényen részt vevő dr. Zöld-Nagy Viktória, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a jelenlegi helyzetben kiemelt cél a munkahelyek megőrzése. A bejelentett, illetve a jövőben várható új magyarországi fejlesztések ugyanakkor további munkahelyek létrehozását eredményezik. Ehhez a hazai munkaerő-tartalék aktivizálásánál figyelembe kell venni a fő demográfiai folyamatokat.
Nagy Zoltán, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnökhelyettese azt emelte ki, hogy a szakképzési rendszer 3-5 éves átfutással képes reagálni az aktuális piaci igényekre az iskolarendszerű képzésben. A felnőttek szakmai oktatása a szakképzési centrumokban vagy általában a felnőttképzési rendszer ennél gyorsabban képes a megfelelően képzett munkaerőt biztosítani, akár az átmeneti munkaerőhiányt kezelni.
A munkaerőpiaci igények figyelembevétele a szakképzés átalakításának egyik legfontosabb célja volt. Hozzátette, a hátrányos helyzetű térségekben nem csupán a foglalkoztatottság lenne javítható a közlekedési lehetőségek további fejlesztésével, hanem csökkenthető lenne a szakképzetlenek száma is.
A hazai munkaerőpiac legnagyobb aktuális kihívásai között a résztvevők elsősorban a felnőttképzés fejlesztését, a szakképzett fiatalok elvándorlásának megállítását, a kutatás-fejlesztési tevékenységek bevonzását említették. G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a kedvező bérköltség mellett az országnak további versenyképességi ajánlatokkal kell a Magyarországra bevonzani kívánt cégek felé megjelennie. Dr Nyírő József, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége elnöke méltatta azt a kivételes tényt, hogy a német prémium autómárkák képviselői ekkora mértékben vannak jelen az országban. Ezek a beruházások ugyanakkor kevés K+F tevékenységet hoztak az országba, pedig mind a versenyképes gazdaságnak, mind a képzett fiatal munkaerő itthon tartásának ez fontos feltétele lenne.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Tóth Csaba, a Magyar Műanyagipari Szövetség képviseletében a jobb tervezhetőség jelentőségét hangsúlyozta, példaként felhozva, hogy
miközben számos uniós országban több évre előre megkötött bérmegállapodások biztosítják a munkabér-költségek tervezhetőségét, addig Magyarországon a következő évre vonatkozó minimálbér értéke immár évről évre csak december végén válik ismertté.
A Munkaerőpiaci Kerekasztal célja, hogy a különböző szektorok képviselői rendszeresen meg tudják osztani egymással ismereteiket a hazai munkaerőpiacot érintő aktuális fejleményekről, a közösen kijelölt témakörökben pedig feltárja a legjobb hazai gyakorlatokat, illetve elemzéseket, megoldási javaslatokat dolgozzon ki azok elterjesztése érdekében. Résztvevői között a magyar munkaerőpiac befolyásos érdekképviseleti és szakmai szervezetei, valamint a területért felelős kormányzati döntéshozók találhatók.

Kulcsfontosságú napra ébredt a forint? Épp kritikus szinten táncol az árfolyam, kezd tisztulni a kép
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


