Jun Szogjol dél-koreai elnök váratlanul hadiállapotot hirdetett ki az országban, amire 1980 óta nem volt példa.
Ugyan mindenhol arról hallunk, hogy jön a válság, és ennek már mutatkoznak a jelei, azonban egyelőre sem itthon, sem külföldön nem érkezett meg a recesszió. Azonban úgy néz ki, télen ránk rúghatja az ajtót a gazdasági visszaesés – írja a Portfolio.hu.
Az utóbbi hónapokban folyamatosan arról olvashattunk és hallhattunk a médiában, hogy komoly válság vár nem csak a magyar gazdaságra, de az egész világra is. Egyelőre még a különböző mutatók alapján nem értük el a recessziót, bár már a küszöbén vagyunk. A Covid után a feltételek egy újabb válsághoz már adottak voltak, azonban az Ukrajnában zajló fegyveres konfliktus nagyban rátett arra, hogy felgyorsuljon a visszaesés felé haladás üteme. Külön aggodalomra ad okot, hogy az amerikai lakosság körében ugyanolyan fogyasztói viselkedést láthattunk az utóbbi időben, mint a 2008-as válság előtt, vagyis újra nagyon megugrott a hitelállomány.
A másik aggasztó tendencia, hogy emellett az USA-ban drasztikusan csökkent a megtakarítások aránya. Hosszú távon mindez a rendkívül magas inflációval társulva a fogyasztás csökkenéséhez vezethet, ráadásul a felmérésekből az derül ki, hogy nem csak a lakosság, de a piac is válságot jósol a közeljövőben; többek között az amerikai részvények teljesítése is erre utalt az utóbbi időben. Most pedig csak az a kérdés, enyhe visszaesés lesz-e az amerikai és a világgazdaságban, vagy a 2008-ashoz hasonló újabb válság jön-e.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.