A vállalkozások életében fontos adónem a helyi iparűzési adó, amit a székhely vagy telephely szerint az önkormányzat részére kell megfizetni. Nézzük meg, hogy zajlik ez...

Hazánk az első tíz közé került az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában. Magyarország ezzel megelőzte többek között Svédországot, Németországot és Ausztriát is – hívja fel a figyelmet az EY.
Magyarország hat helyet előre lépve a 7. lett a vizsgált 38 OECD-ország közül a Tax Foundation által minden évben megjelentetett nemzetközi adó-versenyképességi rangsorban. Az adópolitikával foglalkozó kutatás azt vizsgálja, hogy az egyes adórendszerek mennyire biztosítanak megfelelő környezetet a befektetések, valamint a munkavállalók és a vállalkozások számára.
A rangsorban hazánk (7.) megelőzi többek között Németországot (15.), Ausztriát (18.) és az Egyesült Államokat (21.) is. V4-es kitekintésben csak Csehország áll előttünk (5.), Szlovákia a 13, Lengyelországot 28. helyet foglalja el. A lista élén – akárcsak tavaly – Észtország áll, míg a sereghajtó ezúttal Franciaország (38.). A tanulmány kiemeli, hogy Magyarország legnagyobb erőssége az OECD országok között legalacsonyabbnak számító társasági adó (9%), illetve a nemzetközi vállalatokra vonatkozó adószabályokat is az átlagosnál jobbnak értékeli. Az egységes személyi jövedelemadó rendszerét szintén előnyként tartja számon a felmérés. A riport megállapítja, hogy ezek fenntartásához a vizsgált államok körében itthon a legmagasabb az áfakulcs (27%) ezért ebben az évben is a fogyasztási közterhek terültén sorolta hátra Magyarországot az elemzés.
„Jelentősen növekedett a hazai adórendszer versenyképessége. Ezek a kedvező feltételek a gazdaság teljesítőképessége szempontjából most kritikusan fontosak, hiszen növelik a tőkevonzóképességet és segítik a beruházások Magyarországra jövetelét. Jövőre tovább csökkenhet az adóadminisztráció így várhatóan tovább erősödik majd Magyarország pozíciója” – mondta Heinczinger Róbert, az EY adópartnere.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


