Az arany az elmúlt hónapokban egymás után döntötte meg korábbi rekordjait, idén eddig közel 70 százalékkal drágult.
Ismét drágulhat a tej és a vaj: beletört a gazdák bicskája az aszályba, többen végleg feladhatják
Aligha tudják pótolni az EU tagállamai az ukrán mezőgazdaság háborús veszteségeit, az aszály és a viharok órási károkat hagytak maguk után. Az extrém időjárás hatásai az árakban is meg fognak jelenni a szakértők szerint, a gazdáknak pedig intő jel volt a 2022-es nyár.
A csapadékhiány csaknem minden európai országban okozott komoly károkat az agrárium minden területén. A szántóföldi növények terméshozama jelentősen csökkent, írja a VG. Az első becslések szerint Franciaországban 15 százalékos, Romániában 35 százalékos veszteséggel kell számolniuk a gazdáknak. Belgiumban és Hollandiában a zöldség- és gyümölcstermesztőket is jelentős veszteségek érik, a legelők kiégtek, emiatt a tejtermelők rekordalacsony hozamot értek el. Ez várhatóan tovább drágítja a tejtermékeket és a vajat, de a takarmányárak drágulásával is számolniuk kell.
Sok gazdálkodónak várhatóan az idén nyári aszály már a tevékenység befejezését hozza magával a lap szerint. Ennek oka, hogy több mint egy éve folyamatosan emelkednek az alapanyagárak, a növénytermesztőknek a szinte megfizethetetlen műtrágyaárak, míg az állattartóknak a már tavaly egekbe szökő takarmányárak okozzák az ellehetetlenülést. Az idei szezon mérlegére még ugyan várni kell, de a tapasztalatokat mindenhol levonták a gazdák: az egyre szélsőségesebb időjáráshoz kell alkalmazkodni, és nem lehet tovább hatékonyan gazdálkodni az évtizedek óta bevett termelési gyakorlatokkal.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








