Az ukrán katonák halászhálókkal védekeznek az orosz drónok ellen a keleti front ostromlott városaiban, miközben egyre nagyobb a bekerítés veszélye.

Oroszország állandó ENSZ-képviselője, Vaszil Nebenzia kijelentette, hogy az ország nem támogatja a zaporizzsjai atomerőmű körüli demilitarizált övezet létrehozására irányuló javaslatot. - írja a The Guardian értesüléseire hivatkozva a Portfolio.
Vaszil Nebenzia elutasította, hogy fegyvermentes övezetté nyilvánítsák az erőmű területét. Erről a porfolio.hu számolt be, a brit The Guardian cikke alapján.Az orosz diplomata arra hivatkozott, hogy ezzel akár terrorista támadásoknak is kitehetnék a zaporizzsjai reaktorokat, hiszen nem lenne a helyszínen olyan erő, amely megvédhetné az erőművet.
Korábban Antonio Gutteres ENSZ-főtitkár is arra szólította fel az oroszokat, hogy vonják vissza az erőmű területéről a katonáikat és szállítsák el az ott levő fegyvereket. A portál idézi a világszervezet első emberét, aki azt mondta: "A létesítményt nem szabad katonai műveletek részeként használni. Ehelyett sürgősen technikai szintű megállapodásra van szükség a demilitarizációról a térség biztonságának szavatolása érdekében."

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


