14 °C Budapest
Ear of barley on the background of a barley field at sunset close up

Brutális élelmezési válság felé sodródunk: nagy a baj, már kongatják a vészharangot

2022. július 19. 16:32

Azonnali lépésekre van szükség, ha az emberiség végre el akarja komolyan kezdeni az éhezés megállítását, illetve annak felszámolását. Ehhez azonban a nagyvállalati szereplőkre is szükség van, mert a jelenlegi mezőgazdasági növekedés mindehhez nem lesz elég.

Számtalan akadály vár a közeljövőben a globális agrár-élelmezési rendszerekre, többek között a gyarapodó világnépesség fenntartható ellátása, a klímaválság hatásai és az ukrajnai háború gazdasági és az élelmezési láncot érintő következményei – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közös anyagában.

Muszáj növelni a beruházásokat, hogy elkerüljük a bajt

Az OECD-FAO mezőgazdasági kilátások 2022–2031 a mezőgazdasági terménypiacok középtávú alakulásával foglalkozik. A jelentés kiemeli az állami és magánberuházások növelésének szükségességét a termelés, az információs technológia és az infrastruktúra, illetve a humán tőke esetében a mezőgazdasági termelékenység javításáért.

A mezőgazdasági termékek árának drágulásában számtalan faktor játszott közbe, egyebek mellett a világjárványból való kilábalás generálta keresletnövekedés és az abból fakadó kínálati és kereskedelmi nehézségek, a kedvezőtlen időjárás a nagyobb exportőröknél, a termelés és szállítás emelkedő költsége, amikre rárakódtak az Ukrajnából és Oroszországból érkező mezőgazdasági export körüli bizonytalanságok. Utóbbi ország jelentős tényező a műtrágyapiacon, ami tovább növeli az árak és a termelékenység körüli aggodalmakat.

Mi lesz most?

A jelentés rövid távú előrejelzéssel is szolgál a háború a mezőgazdasági piacokra és az élelmezésbiztonságra gyakorolt hatásáról. Rámutat az alapanyag piacok legnagyobb kihívásaira: a búza ára akár 19%-kal is magasabb lehet a konfliktus előtti szinthez képest, ha az Ukrajnából érkező export teljesen megszűnik, és 34%-kal drágább, amennyiben ezen felül az orosz export megfeleződik.

Feltéve, hogy az exportkiesés továbbterjed a 2023–2024-es szezonra, és a globális termelésben sem történik változás, a súlyosan éhezők számában drasztikus emelkedés várható. "Amíg nincs béke Ukrajnában, a világ élelmezési problémái tovább fognak romlani, főleg a legszegényebbek esetében” – mondta az OECD főtitkára, Mathias Cormann. „A háború azonnali befejezése lenne a legjobb mind az orosz mind az ukrán emberek szempontjából, illetve azon családoknak szerte a világban, akik a háború generálta áremelkedést megszenvedik.”

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

„Az élelmiszerek, műtrágya, takarmány és üzemanyag árának drágulása együttesen a gazdasági lehetőségek szűkülésével hozzájárulnak az emberi szenvedés terjedéséhez világszerte” – mondta Csü Tung-jü, a FAO főigazgatója. „Jövőre akár 19 millió fővel is nőhet az éhezők tábora, ha az alacsony termelés és kivitel a fő exportőr országokban, mint Oroszország és Ukrajna, beszűkíti az elérhető élelmiszer mennyiségét.”

Teljesíteni kell a kitűzött célokat

A sürgető problémák megoldása mellett a globális közösségnek nem szabad szem elől tévesztenie a 2030-as ütemterv és a Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítását sem. Az előrejelzés szerint az élelmiszerfogyasztás, ami a mezőgazdasági termények legfőbb felhasználási módja, a népességnövekedés miatt várhatóan 1,4%-kal bővül évente az előttünk álló évtizedben.

A keresletnövekedés leginkább az alacsony és közepes jövedelmű országokban jelenik meg, a magas jövedelmű országokban az alacsonyabb népességnövekedés és az egy főre jutó fogyasztás telítettsége fogja vissza a további bővülést. A táplálkozás alapját az alacsony jövedelmű országokban továbbra is az alapvető termények jelentik majd és a növekedés sem elegendő a „zéró éhezés” célkitűzés eléréséhez 2030-ra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 8. 21:13
Magyar Péterék főleg a kistelepüléseken élőket szeretnék elérni az új, nyomtatott kiadvánnyal..
Kiszámoló  |  2025. július 8. 20:23
Most, hogy bejelentette a kormány, hogy újabb ingatlanár-robbanást idéz elő a 3%-os lakáshitellel a...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Holdblog  |  2025. július 7. 09:03
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következ...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?