18 °C Budapest
Fontos levél érkezik hamarosan a magyar postaládákba: nehogy kidobd, ez áll majd benne

Fontos levél érkezik hamarosan a magyar postaládákba: nehogy kidobd, ez áll majd benne

2022. július 11. 19:33

A Népesedési Világnapra időzítve indította el a Központi Statisztikai Hivatal az idén október 1. és november 28. között zajló népszámlálás honlapját. A legnagyobb, a teljes magyar társadalom legfontosabb jellemzőit felmérő adatgyűjtés új online felületén, a www.nepszamlalas2022.hu oldalon az érdeklődők minden, a népszámlálással és a kérdőív kitöltésével kapcsolatos információt megtalálhatnak − és mellette számos érdekességet is.

Különös jelentőséggel ruházta fel idén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Népesedési Világnapot azáltal, hogy erre a napra időzítette az október 1. és november 28. között zajló népszámlálás honlapjának indulását. Kovács Marcell, a KSH népszámlálási projektvezetője az új online felület elindulása kapcsán kiemelte, hogy az ENSZ 1989 óta hívja fel ilyenkor a figyelmet a világ népesedési helyzetére.

Nekünk, statisztikusoknak azért is jelentős ez a nap, mert láthatóvá teszi, hogy milyen fontos szerepet játszik társadalmunkban a statisztikai adatgyűjtés, és kiemelten a népszámlálás, amelynek segítségével a demográfiai változások pontosan követhetők

- tette hozzá Kovács Marcell. A népszámlálás projektvezetője hozzátette, a legnagyobb hazai statisztikai adatgyűjtés célja, hogy pontos és részletes képet adjon Magyarország népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, foglalkoztatottságáról, élet- és lakáskörülményeiről. A népszámlálás eredményei kihatnak a teljes magyar társadalom jövőjére, hiszen hosszú távon szolgáltatnak majd alapot a különféle országos és helyi gazdasági, társadalmi döntések, fejlesztések előkészítéséhez.

A www.nepszamlalas2022.hu honlapon az érdeklődők a kitöltéshez kapcsolódó alapvető információk mellett olvashatnak a hazai népszámlálások történetéről, de tanulmányozhatják az összeírást szabályzó törvényi és adatvédelmi jogszabályokat is.

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A népszámlálási kérdőívet a legkényelmesebb és legegyszerűbb módon október 1–16. között önállóan, az interneten keresztül tölthetjük majd ki, az erre a célra létrehozott kitöltőfelületen. Ehhez arra az egyedi belépési kódra lesz szükségünk, amelyet a szeptember utolsó napjaiban postai úton minden háztartás részére kiküldött felkérő levél fog tartalmazni, így ezúton is kérünk mindenkit, hogy őrizzék majd meg a Népszámlálás 2022 felirattal ellátott felkérő levelet

– tette hozzá Kovács Marcell.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. május 29. 15:24
A lap megsértette az egykori ombudsman jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait, valamint hozzátarto...
MNB Intézet  |  2025. május 29. 13:54
Retail investors are often portrayed as nave actors in financial markets: less informed, overly emot...
Holdblog  |  2025. május 29. 09:26
A diagnosztikától az adminisztrációig, a személyre szabott terápiáktól a betegutak optimalizálásáig...
Kiszámoló  |  2025. május 28. 11:30
Sok magyar portálon futnak az átverős hirdetések már évek óta és úgy tűnik, ez sem az abból hasznot...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. május 29. csütörtök
Magdolna
22. hét
Május 29.
A régészet napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?