5 °C Budapest
Sötétség borulhat a magyar településekre: spórolásra kényszerülhetnek az önkormányzatok

Sötétség borulhat a magyar településekre: spórolásra kényszerülhetnek az önkormányzatok

2022. június 8. 08:31

Elképzelhető, hogy éjfél és hajnali négy között nem lesz közvilágítás egyes kistelepüléseken, ha az érintett önkormányzatok nem kapnak valamilyen kompenzációt a rezsicsökkentés utáni időszakban – mondta a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

A kormány által szombaton bejelentett intézkedéscsomag részeként a településeknek is piaci áron kell majd beszerezniük a villamos áramot, a kedvezményes, rezsicsökkentett ár csak a lakosságnak jár majd. Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint ez 2-2,5-szeres áramár-emelkedést jelent, az eddigi kilowattonkénti 38 forintos ár 70 forint felett lesz, emelte ki az InfoRádióban a polgármester.

Mint Tab polgármestere fogalmazott, ez minden önkormányzatot érint, ebből 300 település nagyon nagy fogyasztó, de ott van a legtöbb adóbevétel is, és ki tudják fizetni, ám nagy érvágás lesz a költségvetésüknek, az összes többi önkormányzatnak pedig pótlólagos támogatásra lesz szüksége.

Esetleg másban kell gondolkodnunk, például fel kell okosítanunk a közvilágítást, és 11 órától minden második lámpa fog égni, vagy éjjel egytől le kell kapcsolni az egészet hajnal négyig

– vetítette előre az egyik forgatókönyvet az elnök, és jelezte, kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen nem könnyű a villanyszámlán spórolni, mert olyan, egész nap a lakosságot szolgáló intézményeket működtetnek, mint a bölcsődék, óvodák, egészségügyi és szociális ellátók.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Három hónap múlva már égni fog a talaj mindenki alatt

– tette hozzá. Schmidt Jenő akár a közvilágítást lekapcsolásánál is súlyosabb lépéseket is el tud képzelni, mert "amikor az embernek szorít a bukszája, akkor minden megfogott forint az forint". A földgáznál már eddig is a jelentősen megemelkedett piaci árat fizették az önkormányzatok, most a villamos energia következik, és szerinte ezt a költségnövekményt ott nem tudják kigazdálkodni, ahol nincs saját bevétel, márpedig a kétharmadunknál nincs.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 6. péntek
Dorottya, Dóra
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?