18 °C Budapest
Huf

Hivatalos: ez az adókedvezmény jövőre megszűnik Magyarországon

2022. június 7. 19:41

2023-ban az önkormányzatok már tudnak élni majd a korábbi lehetőségeikkel, amivel a pandémiás időszakot megelőzően – mondta Varga Mihály.

A pénzügyminiszter a parlamentben átadta a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatot Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, miután vázolta a javaslat céljait és főbb számait. Az eseményen az ATV kérdésére Varga Mihály azt mondta, az iparűzési adó mostani rendszere az év végére várhatóan megszűnik.

Ami az iparűzési adókedvezmény mostani rendszerét illeti, ez várhatóan az év végére kifut, tehát 2023-ban az önkormányzatok már tudnak élni majd a korábbi lehetőségeikkel, amivel a pandémiás időszakot megelőzően

– mondta a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.

A kormány 2020 decemberében, az ún. második gazdaságvédelmi akcióterv részeként vonta el az önkormányzatoktól a bevételük jelentős részét kitevő iparűzési adó bizonyos hányadát – a kis- és középvállalkozások, illetve az egyéni vállalkozók adójának a felét; az intézkedést 2021-ben meghosszabbították, így idén a kkv-k legfeljebb 1 százalék iparűzési adót fognak fizetni, írta a Portfolio.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Korábban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere úgy nyilatkozott, hogy ha az önkormányzatok kiesnek a jövőben a rezsivédelemből, "fontos lenne, hogy a másik oldalon az állam lehetővé tegye számunkra, hogy a bevételeinkhez hozzájuthassunk”. A polgármester hangsúlyozta: "innentől kezdve nincs lehetőség kkv-adó kedvezményre, mert abból lehet finanszírozni ezeket a kiadásokat.” Azt is jelezte, hogy a veszélyhelyzet elmúltával fontos, hogy az önkormányzatok hozzányúlhassanak a díjaikhoz is, hogy lehetőségük legyen növekedést elérni a bevételi oldalon is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Holdblog  |  2025. június 16. 08:26
Kétkedők ide vagy oda: az e-autózás térhódítása töretlen. Ugyan Európában stagnált tavaly az értékes...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
ChikansPlanet  |  2025. június 13. 10:20
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is....
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?