9 °C Budapest
Close up of stock market chart and a glowing particle world map on dark background.

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

MTI
2022. június 5. 20:10

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe csökkenő forgalomban emelkedett a héten, a BUX 41 304,36 ponton zárt pénteken, az előző heti zárásánál 2659,79 ponttal, 6,88 százalékkal magasabban.

 A forgalom az előző heti 132,69 milliárd forintról 99,98 milliárd forintra csökkent, a vezető részvények emelkedtek. Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, a BUX index a héten emelkedett, ami annak is köszönhető, hogy az unió olajembargóról született döntése értelmében a csővezetéken szállított nyersolaj átmenetileg kivételt képez a szankcióból.

Az összefoglalóban kitértek arra, hogy a héten jelentős növekedésről számolt be a 4iG. A vállalat kedden tette közzé az első negyedéves jelentését, amelyben a nagyszámú akvizíciók miatt ugrásszerű emelkedett a cég árbevétele és eredménye. A teljes árbevétel a tavalyi első negyedéves 15,4 milliárd forintról 69 milliárd forintra, az EBITDA 1 milliárd forintról 14,5 milliárd forintra ugrott. Az adózott eredmény 1,017 milliárd forintot tett ki, míg tavaly ilyenkor 566 millió forint volt.

A héten a lengyel PKO Bank 14 267 forintról 10 055 forintra csökkentette az OTP Bankra a 12 havi célárfolyamot, és továbbra is vételre ajánlja.

Az Equilor heti összefoglalója szerint nem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lépése, amikor csütörtökön 30 bázisponttal emelte a korábbi 6,45 százalékról 6,75 százalékra az egyhetes betéti rátát.

A héten a legnagyobb mértékben, 11,02 százalékkal a Mol árfolyama emelkedett, a részvény árfolyama pénteken 2842 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 24 milliárd forintot.

Az OTP árfolyama 9,19 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 9314 forinton fejezte be a kereskedést. A banki papír heti forgalma mintegy 66,6 milliárd forintot tett ki.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Richter árfolyama 2,12 százalékkal növekedett a héten, a gyógyszergyári papír 7455 forinton zárt pénteken, heti forgalma meghaladta a 7,5 milliárd forintot.

A Magyar Telekom 1,21 százalékkal erősödött a héten, a papír árfolyama 377,50 forinton zárt pénteken, heti forgalma 336 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3951,09 ponton zárt a héten, ami 97,86 ponttal, 2,54 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2025. május 10. 01:33
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester é...
MEDIA1  |  2025. május 9. 17:37
A skandináv ország 20 millió korona segítséget ajánlott fel a hazánkban is jelenlévő Free Europe-nak...
Kasza Elliott-tal  |  2025. május 9. 17:26
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalé...
ChikansPlanet  |  2025. május 9. 10:18
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű texti...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 10. szombat
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?