A rejtélyes ház csak egy a sok közül, amely mozgalom érdeklődésének középpontjába került.

Az Európai Bizottság elkezdte vizsgálni a Helyreállítási Alap hitelkeretének mielőbbi lehívását kérő magyar levelet, írta meg a 24.hu.
Andrea Masini, az Európai Bizottság gazdasági ügyekért felelős szóvivője arról számolt be, hogy az EB még mindig elemzi azt a levelet, amit Orbán Viktor miniszterelnök küldött el egy héttel ezelőtt az EB, az Európai Tanács és az Európai Parlament elnökének.
A magyar kormányfő a dokumentumban többek között azt kérte, hogy a lehető leghamarabb és ténylegesen hozzájuthasson hazánk a számára előírt uniós forrásokhoz, amiket rugalmasan szeretne alkalmazni.
Masini elmondása szerint az értékelés még folyamatban van, így arról nem lehet tudni semmit, hogy Brüsszel nyitott-e a magyar javaslatra. A szóvivő azt viszont elmondta, hogy hazánk nem nyújtott be ilyen jellegű kérelmet eddig a Helyreállítási Alap szabályainak megfelelően. Ugyanis a kormánynak meg kell indokolnia a kérést, valamint igazolnia kell tudni a nagyobb finanszírozási szükségleteket, reformokat és befektetéseket. Ha ez megtörtént, az EB újraértékeli majd a kérelmet.
Ezek mellett azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a támogatási lábra már közel egy évvel ezelőtt benyújtottunk egy programot. Az azóta eltelt idő alatt viszont rengeteg kérdés kinyílt, amiket elengedhetetlen tisztázni, ha a kormány a hitel lábból is szeretne forrást kapni. Éppen ezért csak elméleti szinten működőképes, hogy a korábban benyújtott támogatási programon külön bírálja el a testület a most formálódó hitelkérelemből, hiszen ezek összefüggésben állnak egymással, írja a Portfolio.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ezek alapján pedig egyszerűen lehetetlen a kormányfő levélben szorgalmazott azonnali hitel rendelkezésre bocsátását elérni, hiszen még a támogatási láb elfogadásához kötött előfeltételeket se teljesítettük.
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher, MTI/MTVA

Ennyi osztalékot fizet 2025-ben az OTP, MOL, Richter, Magyar Telekom: itt vannak a hivatalos dátumok
Az idei tavasz is elhozta a magyar tőzsdei nagyágyúk osztalékbejelentéseit: mutatjuk a számokat.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Az újratölthető flakonok a kozmetikai iparba is betörtek (+Videó)
A Respray flakonokat már 30 üzletben tölthetjük újra.


