Ukrajna kész június 2-án Isztambulban tárgyalásokat folytatni Oroszországgal, ha a kezdeményező Moszkva előzetesen biztosítja a béke feltételeit.

Az élelmiszerárak februárban éves bázison 20 százalékos emelkedéssel rekordmagasságot értek el világszerte, elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek drágulása miatt, az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO élelmiszerár-indexe alapján.
Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) élelmiszerár-indexe, amely a világszerte leginkább forgalmazott élelmiszer árucikkeket követi nyomon, a februárban átlagosan 140,7 pontot ért el, szemben a januári 135,4 ponttal. A februári index 20,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A februári jelentés adatait nagyrészt az ukrajnai orosz invázió előtt állították össze. A fekete-tengeri térségben tapasztalható feszültségek miatti aggodalmak már a háború kirobbanása előtt is terhelték a mezőgazdasági piacokat, de az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy egy elhúzódó konfliktus jelentős hatással lehet a gabonaexportra.
A FAO adatai szerint a növényi olajok indexe februárban 8,5 százalékkal emelkedett újabb rekordra, amit a pálma-, szója- és napraforgóolaj árának emelkedése idézett elő. Ukrajna és Oroszország adja a napraforgóolaj globális exportjának mintegy 80 százalékát. A gabonaár-index 3,0 százalékkal emelkedett a hónap folyamán, a kukorica ára 5,1 százalékkal, a búza ára pedig 2,1 százalékkal nőtt, nagyrészt a fekete-tengeri kikötőkből érkező globális ellátási áramlásokkal kapcsolatos piaci aggodalmak miatt.
A FAO tejárindexe 6,4 százalékkal nőtt, ami a hatodik egymást követő havi emelkedés. A húsárak 1,1 százalékkal emelkedtek februárban. Kizárólag a cukorindex csökkent, 1,9 százalékkal az előző havihoz képest, részben a fő exportőrök, India és Thaiföld kedvező terméskilátásainak köszönhetően. A magasabb élelmiszerárak nagyban hozzájárultak a koronavírus okozta válságból kilábaló gazdaságokban az általános inflációs hullámához, és a FAO figyelmeztetése szerint a magasabb élelmiszerköltségek az importra szoruló országokban már a szegényebb rétegek egzisztenciáját fenyegetik.
Upali Galketi Aratchilage, a FAO közgazdásza szerint a termésviszonyokkal és az exportlehetőségekkel kapcsolatos aggodalmak csak részben magyarázzák a globális élelmiszerárak emelkedését. "Az élelmiszerár-infláció sokkal inkább az élelmiszer-termelésen kívül eső tényezőkön múlik, különösen az energia-, műtrágya- és takarmányágazatban tapasztalható áremelkedéstől" - mondta.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezek a tényezők általában az élelmiszer-termelők haszonkulcsát szorítják le, ami visszatartja őket a beruházásoktól és a termelés bővítésétől.
A FAO első 2022-es gabonatermésre vonatkozó becslése szerint a világ búzatermelése 790 millió tonnára emelkedik a 2021-es 775,4 millió tonnáról, részben a magas terméshozamokhoz fűzött reményeknek, valamint a Kanadában, az Egyesült Államokban és Ázsiában megnövelt vetésterületnek köszönhetően. Az ENSZ-ügynökség azonban figyelmeztetett, hogy prognózisa még nem veszi figyelembe az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus lehetséges hatásait.

Kulcsfontosságú napra ébredt a forint? Épp kritikus szinten táncol az árfolyam, kezd tisztulni a kép
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


