A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa.

Nemsokára megszülethet a döntés, amely szerint lekapcsolják Oroszországot a SWIFT-rendszerről. A globális bankközi fizetési rendszerből való kitiltást eddig több ország sem támogatta, viszont szombatra az eddig ellenző vezetők is rábólinthattak a szankcióra.
Napokon belül lekapcsolják Oroszországot SWIFT-ről, a világszintű bankközi fizetési rendszerről – mondta az euróövezet egyik tagországának jegybankelnöke a Reutersnek. Szijjártó Péter külügyminiszter közölte, Magyarország nem blokkolja az intézkedést, "soha, egyetlen szankciós előterjesztéssel szemben sem szólaltunk fel, nem blokkoltunk és nem is blokkolunk semmit."
A korábbi hírek arról szóltak, hogy Magyarország mellett Olaszország, Ciprus és Németország sem támogatta ezt a szankciót. Mostanra azonban már ezek a tagállamok sem zárkóznak el a súlyos lépéstől. Mateusz Morawiecki, Lengyelország elnöke a Twitteren, ebben azt írta, délelőtt beszélt Orbán Viktorral, ahol a magyar kormányfő támogatásáról biztosította őt a kérdésben.
A SWIFT rendszerből történő kitiltással gyakorlatilag kizárnák az országot a nemzetközi kereskedelemből, korábban a német pénzügyminiszter, Christian Lindner is amiatt aggódott, hogy így veszélybe kerülhet Európa gáz- és olajellátása.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


