Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai.

A növekedő autóárak és az alkatrészhiány is közrejátszhatnak az autólopások- és feltörések egyre gyakoribbá válásában – írja az Infostart.
Korábban annyira lecsökkent a lopások száma itthon, hogy a gyakorlatban leállt a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület (NAKE) bejelentőoldala is – nyilatkozta a Vezda László, az egyesület elnöke. Vezda szerint ez a békés időszak véget ért, mostantól egyre több lopással és feltöréssel kell számolnunk. A szervezet Facebook-oldalára is sok ilyen jellegű megkeresés érkezett az utóbbi időben.
A lopások és feltörések mögött az alkatrészhiány áll: az eltulajdonított járműveket is inkább szétszedik, és úgy adják el. A chiphiány miatt kevés új autó van a piacon, ami még jobban motiválhatja a tolvajokat. A szakemberek nagyon borúlátóak, a gépjárművekkel kapcsolatos bűncselekmények gyors felfutását jósolják.

Kulcsfontosságú napra ébredt a forint? Épp kritikus szinten táncol az árfolyam, kezd tisztulni a kép
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


