A hazai befektetők körében rendkívül népszerű közép-európai fókuszú részvényalapok impozáns eredményeket produkáltak az idei év első öt és fél hónapjában.

A 2008-as pénzügyi válság óta nem látott szintre emelkedhet 2021-ben a globális infláció, ami az előrejelzések szerint 5 százalék körül lehet. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) októberi prognózisa szerint a fejlett országokban 2,8 százalékos, a fejlődő világban pedig 5,5 százalékos lehet az áremelkedés idén.
Nem is önmagában a több mint tíz éve nem látott globális áremelkedés az újdonság, hanem az, hogy a világ minden részén tapasztalható a jelentős inflációs nyomás. Szinte naponta olvasni arról, hogy éppen hány évtizedes csúcsot dönt az infláció az egyes országokban - írja a Pénzcentrumnak készített elemzésében az Aegon Alapkezelő.
A folyamat nagyrészt annak köszönhető, hogy a koronavírus-járvány utáni első lezárások feloldása után a gazdaság gyorsan visszapattant, hirtelen megugrott a kereslet, amivel viszont a kínálat nem minden esetben tudott lépést tartani. Szakértők most arra számítanak, hogy a hiány még áthúzódik 2022-re is, mivel várhatóan nem fog néhány hónapon belül kiegyenlítődni a kereslet és a kínálat.
Először 2020-ban a tengeri szállítási költségek esetében volt tapasztalható ez a folyamat, néhány hónap alatt többszörösére emelkedett a konténerek szállítási költsége. Ennek oka, hogy a járvány miatt több kikötőben komoly lezárásokat léptettek életbe, ami egyrészt megnövelte a várakozási időt, másrészt emiatt a korábban kialakított globális konténerkínálat szűkösnek bizonyult.
Az idei évre egyik legjellemzőbb szó talán a chiphiány lehetne, az év eleje óta ugyanis folyamatosan arról hallani, hogy a gyárak képtelenek kielégíteni az igényeket. Emögött vannak strukturális jelenségek, mint az elektromos autózás terjedése, a járványhoz kapcsolódó tényezők, mint a home office térnyerése vagy az emberek szabadidejének otthon töltése, ami miatt megugrott az elektronikai cikkek iránti kereslet.
- összegezték a szakértők. A megugró kereslethez és az egyedi tényezőkhöz adódott még ősszel az energiaárak jelentős emelkedése, amit a téli fűtési szezon kezdete okozott.
Nehéz helyzetben Amerika
Említettük, hogy a világ szinte minden részén tapasztalható az infláció megugrása, de persze ennek mértéke nem mindenhol egyforma mértékű. A fejlett országok közül például az Egyesült Államokban novemberben 6,8 százalék volt az infláció, ami majdnem negyvenéves csúcsnak felelt meg. Ezek után nem véletlen, hogy a Fed is egyre erősebb harapófogóba került az év végére, kénytelen volt élesen fordulni azt követően, hogy tavasszal még átmenetinek tekintette az áremelkedések megugrását.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az eurózóna kicsit más helyzetben van, hiszen sokkal heterogénebb közösség. Nyugat-Európában szintén évtizedes csúcsokat látunk az inflációban, a periférián (Olaszország, Spanyolország, Görögország, Portugália) viszont sokkal alacsonyabb a drágulás
tették hozzá az Aegon Alapkezelő szakemberei.
Meglátásuk szerint emiatt az Európai Központi Bank más helyzetben lehet a következő hónapokban, mint a Fed, hiszen egyrészt nehezebb lesz egyensúlyoznia egy olyan környezetben, ahol már a tagállami gazdaságok egy része szigorítást igényelne, máshol viszont még messze lesz a veszélyes szinttől a drágulás. Másrészt viszont könnyebb dolga lesz a jegybankároknak Frankfurtban, hiszen még ráérnek várni arra, mennyire lesz tartós az infláció.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


