22 °C Budapest
Festive sweets in the shop

A fél országra kiterjedő razziába kezdett az adóhivatal: ők számíthatnak komoly ellenőrzésekre

MTI
2021. december 1. 10:33

A fél országra kiterjedő razziába fogott az adóhivatal: a szervezet munkatársai az ajándék- és az édességárusokat keresik fel, s a revizorok nemcsak a kisebb-nagyobb boltokban vizsgálódnak majd, hanem a piacokon, az adventi vásárokon és a bevásárlóközpontokban is - írja a szerdai Magyar Nemzet.

A Mikulás, a karácsonyi időszak, majd a szilveszter rendre az átlagosnál nagyobb forgalmat hoz az ajándékboltoknak, az édességkereskedőknek, a piacok árusainak. Pontosan tudják ezt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) is, a szervezet ezeknél a gazdasági szereplőknél általában már november végén ellenőrzéseket indít. Nincs ez másképpen idén sem: a hatóság revizorai már munkához is láttak szinte a fél országban. Az adóhivatal legfrissebb, nyilvánosságra hozott ellenőrzési terve szerint a főváros mellett Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Komárom-Esztergom, Pest és Vas megyében vették kezdetüket a vizsgálatok.

A NAV munkatársai a kisebb és nagyobb üzletek mellett a vásárokon, a kitelepüléseken, a piacokon és egyes helyeken a bevásárlóközpontokban is ellenőrzéseket végeznek. A revizorok elsősorban az ajándékboltokat, az édességárusokat és azokat a kereskedőket keresik fel, akik a decemberi időszak jellemző árucikkeit kínálják vevőiknek

Több megyében a vendéglátók is számíthatnak hatósági érdeklődésre, vagyis például a forralt bort árusítóknak sem kell meglepődniük, ha a vásárlás végén a vevő adóhatósági igazolványt mutat fel.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2025. június 21. 14:41
Eddig az önsegélyező pénztárakban (vagy egészség és önsegélyező pénztárakban) volt egy 180 napos vár...
Holdblog  |  2025. június 21. 09:14
Fight or flight - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk t...
MEDIA1  |  2025. június 20. 21:12
Újabb fordulatot vett Marczingós László ügyvéd és a Rádió 1 Balázsék című műsorának ügye. A devizahi...
Összkép  |  2025. június 20. 12:07
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 22. vasárnap
Paulina
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19