22 °C Budapest
Vége a jó világnak? Elemzők szerint júniusban kamatot emelhet a jegybank

Vége a jó világnak? Elemzők szerint júniusban kamatot emelhet a jegybank

MTI
2021. május 25. 17:15

Megfelelt a piaci várakozásoknak a jegybanki alapkamat keddi szinten tartása, az MTI-nek nyilatkozó elemzők azonban júniusban már elképzelhetőnek tartják a monetáris szigorítást.  

 Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője azt hangsúlyozta, hogy az alapkamat és az egyhetes betéti kamat is emelkedhet kismértékben a következő hónapban. Az elemző szerint a keddi közlemény utolsó mondata - miszerint a jegybank proaktív módon készen áll a szükséges mértékű szigorításra - erős jelzést ad a piacnak. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az indoklásban a monetáris tanács több helyen hangsúlyozza: a felfelé mutató kockázatok erősödnek a nemzetközi és hazai inflációban.

A piaci szereplők jól reagáltak az MNB elmúlt hetekben folytatott kommunikációjára, hiszen a forint ennek nyomán erősödni tudott - emelte ki Regős Gábor. Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője rámutatott: a monetáris tanács megerősítette Virág Barnabás, a jegybank alelnöke múlt heti nyilatkozatát, miszerint proaktív módon készen állnak a monetáris kondíciók szükséges mértékű szigorítására az inflációs kockázatok erősödése miatt. Az indoklás alapján a júniusi inflációs jelentés kiemelt fontosságú lesz, tehát a következő ülésen várható bejelentés - írta az elemző.

A piaci szereplők egy kamatemelést beáraztak, a hosszabb távú mozgás a következő hetek jegybanki kommunikációjától függ majd - jegyezte meg Varga Zoltán.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint júniusban egységesen 0,90 százalékra emelkedik az alapkamat és az egyhetes betéti ráta. Szerinte ezt követően az MNB megvárhatja az infláció további alakulását, és csak szükséges esetben szigorít tovább szeptemberben. Az MNB mozgásterét egyelőre nem változtatta, hogy az infláció 5,1 százalékra, a maginfláció 3,1 százalékra, az adószűrt maginfláció pedig 3,1 százalékra emelkedett áprilisban - húzta alá az elemző. Az MNB nem konvencionális intézkedésekkel továbbra is támogathatja a gazdaság kilábalását - hívta fel az elemző a figyelmet.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. június 17. 20:39
A Sztárbox élő showműsorában idén négy súlycsoportban csapnak össze a hazai sztárvilág képviselői: n...
Holdblog  |  2025. június 17. 09:49
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demag...
iO Charts  |  2025. június 16. 11:02
Az Games Workshop részvény (LSE:GAW) alapadatai, áttekintés A Games Workshop (LON:GAW) egy speciális...
Kasza Elliott-tal  |  2025. június 14. 20:19
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?