Budapest turisztikai vonzerejét elsősorban a város épített öröksége, kulturális kínálata és gasztronómiája határozza meg, nem pedig a prémium kategóriás üzletek száma.
Sok a tévhit az ingatlanvásárlás kapcsán fizetendő előleg, illetve foglaló fogalmával és szabályaival kapcsolatban, pedig milliók is múlhatnak rajta. Az emberek fele nem tudja például, hogy az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel. Egy új kutatásban pedig például azt is a kitöltők kevesebb mint negyede tudta csak, hogy a vevő felelőssége ellenőrizni az ingatlan-nyilvántartás adatait, mielőtt kifizeti a foglalót. A legtöbbekben ugyanakkor az már tudatosult, hogy a kifizetett foglaló kétszeresét kell visszakapniuk, ha az eladó úgy dönt, mégsem adja el nekik az ingatlant.
Az állampolgárok ingatlan-adásvétellel kapcsolatos jogi tudatosságát vizsgálta online felmérésében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara ((MOKK) ). Többek között arra kereste a választ, hogy tudják-e az emberek, milyen kötelezettségek vonatkoznak rájuk, és milyen jogok illetik meg őket, amikor előleget vagy foglalót fizetnek ki egy ingatlanra. Például, hogy visszakérhetik-e a kifizetett előleget, ha inkább egy másik lakást vennének meg, vagy visszajár-e a foglaló, ha az eladó nem tájékoztatja őket arról, hogy a szomszédos telken egy társasházat kezdenek építeni, ami évekig zavarni fogja a nyugalmukat.
Érdemes ellenőrizni az ingatlan-nyilvántartást
A kitöltők kevesebb mint egynegyede (24 százalék) tudta csak, hogy a vevő felelőssége ellenőrizni az ingatlan-nyilvántartás adatait, mielőtt kifizeti a foglalót, ezért nem követelheti vissza azt, még akkor sem, ha a tulajdonos nem számolt be róla, hogy az ingatlan haszonélvezeti joggal terhelt. Többségük (69 százalék) tévesen azt gondolta, az eladónak a foglaló kétszeresét kell visszafizetnie, ha nem tájékoztatta a vevőt a haszonélvezeti jogról.
Mindez azért fontos, mert egy korábbi felmérés szerint tízből négy lakásvásárlás esetében a foglaló kifizetése után derül ki, hogy az ingatlan zálogjoggal terhelt vagy haszonélvezője van, illetve tisztázatlanok a tulajdonviszonyai.
Ennek oka, hogy az eladók igyekeznek mielőbbi döntésre sarkallni a vásárlókat, és a legtöbb esetben a vevők még az ingatlan tulajdoni lapját sem nézik meg az akár több millió forintos összeg kifizetése előtt.
Az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel
A többség tisztában volt vele, hogy eltérő jogi szabályok vonatkoznak az előlegre és a foglalóra, de azt már kevesebben tudták, hogy pontosan mi a különbség a kettő között. A válaszadók alig több mint fele tudta, hogy a foglalóval ellentétben az előleg minden esetben visszajár, ha meghiúsul az adásvétel, függetlenül attól, melyik fél felelős érte.
Az emberek 70 százaléka azt is helyesen tudta, hogy a foglaló kifizetése után, ha a vevő meggondolja magát, nem követelheti vissza azt. Ezen még egy jól megírt szerződés sem változtat, a válaszadók 21 százaléka rosszul tudta, hogy ha ügyvéddel vagy közjegyzővel készíttetné el a szerződést, visszajárhat neki a foglaló akár teljes összege.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A válaszadók kétharmada helyesen tudta, hogy eladóként a foglaló jelent nagyobb biztonságot, mert ha a vevő felelős azért, hogy meghiúsul az ügylet, elveszti a foglalót, az előleg azonban mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvételi szerződés.
A legtöbb helyes válasz arra a kérdésre érkezett, hogy mekkora összeget kap vissza a vevő, ha az eladó a foglaló kifizetése után dönt úgy, mégsem adja el neki az ingatlant. 79 százalék volt tisztában a szabállyal, miszerint, ha az eladó gondolja meg magát, a kapott foglaló kétszeresét kell visszatérítenie.
„Hiába csábító egy új lakás, először meg kell bizonyosodni a tulajdonviszonyokról és az esetleges terhekről, amelyeket a tulajdoni lapról lehet leolvasni. Amíg nem láttuk egy ingatlan tulajdoni lapját, felelőtlenség egy fillért is kifizetni – mondta el dr. Tóth Ádám.
A MOKK elnöke hozzátette, hogy akár foglalót, akár előleget ad át az ingatlanvásárló az eladónak, lehetőleg kérje jogász közreműködését, mert különben nehezen tudja majd bizonyítani a történteket. A sokféle jogi probléma miatt pedig érdemes már az első kötelezettségvállalás előtt ügyvéddel vagy közjegyzővel konzultálni.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








