A közhiedelemmel ellentétben még júliusban is el lehet kezdeni a kertészkedést, egyes zöldségek, fűszernövények ugyanis még idén termést tudnak hozni, betakaríthatók. Nézzük őket!

Drámai csapás érte a magyar gyümölcsösöket: ha kitart a hideg, nagy bajban lesznek ezek a kedvencek
Nagyon nem optimálisak a virágzás körülményei idén tavasszal: a kajszibarackosokban a fagy okozott jelentős károkat, és a hideg miatt a beporzó méhek is elmaradnak.
A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke az InfoRádiónak beszélt az aggasztó helyzetről.
A húsvéti fagyokat követően a múlt hét óta alacsony a nappali hőmérséklet, illetve felhős, gyakorta csapadékos az időjárás. Utóbbi rendkívül kedvezőtlen a házi méhek munkáját illetően, miközben Magyarországon a gyümölcsösök 90-95 százalékát ezek a rovarok porozzák be.
Kelemen Péter szerint a gyümölcsösök virágzását illetően nagyon eltérő helyzet mutatkozik az ország különböző területei között. Például a Dél-Dunántúlon már március 10-e környékén elkezdődött a kajszibarack virágzása, míg az ország északkeleti részén erre csak március 30-a és április 5-e között került sor.
Bár a virágzás fajonként változó, esetenként akár 3-4 hetes különbségek is tapasztalhatók.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A FruitVeB alelnöke megjegyezte: a cseresznyék esetében is van ok aggodalomra. Ezek virágnyílása a 60-90 százalékos fagykárokat követően jelenleg csak 10-40 százalékban zajlik, ráadásul a múlt héten a méhek nagyon keveset tudtak dolgozni. Ez várhatóan további terméscsökkenést szokott okozni.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


