Jó hangulatban erősödik a forint

Pénzcentrum2013. április 10. 10:02

Újra egyértelműen jó a hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, az amerikai részvényindexek történelmi csúcson, vagy annak közelében és a japán jegybanki élénkítésnek világszerte láthatók a piaci hatásai. Mindez könnyen oda vezethet, hogy a forint a következő időszakban akár határozottan tovább erősödik a folytatódó jegyanki kamatvágások mellett is. Egyelőre az látszik, hogy a 296,5-ös szint "megfogta" az erősödési hullámot, de innen érdemben gyengülni sem tudott az utóbbi két napban.

Az agresszív japán jegybanki élénkítés nyomán jenből dollárba és euróba átsúlyozó befektetők tegnap összességében felfelé tolták az euró/dollár kurzust, igaz ebben az is szerepet játszhatott, hogy a pénteki gyenge amerikai munkaerőpiaci adat miatt a Fed pénznyomtatási programja is kitarthat, ami a dollár továbbra is gyengülési nyomás alatt (az eurót pedig felértékelődési nyomás) alatt tartja. Az euró/dollár így tegnap már az 1,31-es szint körülig, az 50 napos mozgóátlag közelébe kapaszkodott, ahonnan elképzelhető egy rövid korrekció.

Közben a japán jen hanyatlása egyelőre megállt a dollárral szemben, a jegyzések a 99 körüli szinten, azaz a rendkívül fontos 100-as szint közelében stabilizálódtak.

A dollár világpiaci gyengülése általában jót tesz a feltörekvő piaci devizák között a forintnak is, ez részben most is igaz, de az EUR/HUF jegyzések 296,5 körül beleütköztek egy erős ellenállásba, amely egyelőre feltartóztatta a forint további erősödését. Amennyiben elesik ez a szint, akkor a 295 körüli, majd később a 290 körüli szintek kerülhetnek a célkeresztbe.

Címkék:
hitel, árfolyam,