A konklávé szavazati adatai titkosak, de számtalan pápaválasztó beszámolt a választásokról.

2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa.
2025. április 21-én, húsvéthétfőn, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa. A Vatikán hivatalos bejelentése szerint a pápa reggel 7:35-kor hunyt el a vatikáni Casa Santa Marta rezidenciáján. Halálát Kevin Farrell bíboros, a camerlengo jelentette be, aki méltatta Ferenc pápa életét és szolgálatát.
Ferenc pápa, polgári nevén Jorge Mario Bergoglio, 2013 márciusában lett a katolikus egyház feje, és 12 éven át vezette azt. Ő volt az első latin-amerikai és az első jezsuita pápa, aki a szegények és a társadalom peremére szorultak iránti elkötelezettségével vált ismertté. Pápasága alatt számos reformot kezdeményezett, és törekedett az egyház megújítására.
Ferenc pápa halála mély gyászt váltott ki világszerte, és a katolikus egyház történetének egy jelentős korszakát zárja le. A Vatikán hamarosan megkezdi a pápaválasztó konklávé előkészületeit, hogy megválasszák utódját.
Teljesen váratlan volt
A hír teljesen váratlanul érte a világot, ugyanis tegnap még arról szóltak a hírek, hogy a katolikus egyházfő, aki gyengélkedése ellenére nem mondott le arról, hogy személyesen jelen legyen húsvétvasárnap megünneplésén, alig egy hónapja tért vissza a Vatikánba harmincnyolc napi kórházi ápolás után. Az ünnepi misét - amelyen a pápa nem vett részt - Angelo Comastri bíboros mutatta be a Szent Péter téren.
A szertartás végén azonban Ferenc pápa kerekesszékben megjelent a Szent Péter-bazilika központi lodzsáján, és egy munkatársa, Diego Giovanni Ravelli ceremóniamester felolvasta húsvéti beszédét. Ebben reményre biztatott és békét sürgetett a világban. A beszéd után következett szokásos, latin nyelvű áldása Rómára és a világra (Urbi et Orbi). Nemsokkal később különleges autóján körbejárta a Szent Péter teret, ahol vatikáni források szerint legalább 35 ezren gyűltek össze, de a téren kívül levőkkel együtt több mint 50 ezren.
Szintén tegnap történt, hogy délelőtt az egyházfő a vatikáni lakhelyeként ismert Szent Márta-házban fogadta a húsvéti ünnepeket családjával együtt Rómában töltő J.D. Vance amerikai alelnököt. A Szentszék közleménye szerint "Ferenc pápa néhány percig tartó, magánjellegű találkozón" fogadta az amerikai alelnököt, "hogy húsvét alkalmából elmondhassák egymásnak jókívánságaikat".
Azt is tudjuk, hogy Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Úgy vélte, a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják. Elítélte a családon belüli erőszakot is, amely elsősorban a nőket és gyermekeket sújtja, az idősek és a betegek tehernek tekintését, valamint a gyengébbek, a kirekesztettek és a migránsok iránti megvetést. Az egyházfő a másik ember iránti bizalom felélesztését szorgalmazta azok esetében is - "miután mindannyian Isten gyermekei vagyunk" -, akik "messzi földről érkeztek tőlünk eltérő szokásokkal, életvitellel".
A pápa beszédében számba vette a világ háború sújtotta térségeit, és az első helyre a Szentföldet helyezte. Kifejezte együttérzését a palesztin és az izraeli néppel, valamint a térségben élő keresztényekkel szenvedéseik miatt. Hangsúlyozta, hogy "ez a borzalmas konfliktus" továbbra is halált és pusztítást hoz, drámai és méltatlan humanitárius helyzetet teremt. Sürgette tűzszünet megkötését és betartását, a terroristák által fogva tartott túszok szabadon engedését, valamint azoknak az embereknek a segítését, akik "éheznek, és békés jövőre vágynak".
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
De kifejezte aggodalmát a szerinte az egész világon egyre erősebb antiszemitizmus miatt is. Megemlékezett a libanoni és szíriai keresztény közösségekről: arra buzdította az egyházat, hogy kövesse figyelemmel és imával a szeretett Közel-Kelet keresztényeinek sorsát. Beszélt a háborús helyzet miatt a világ legrégebb óta tartó humanitárius válságát elszenvedő Jemenről is.
Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen a mártír Ukrajnában, és bátorítson minden felet az erőfeszítések folytatására egy igazságos és tartós béke érdekében. Végleges békemegállapodást szorgalmazott Örményország és Azerbajdzsán között, megbékélést a Nyugat-Balkánon, arra kérve a politikai szereplőket, hogy a feszültségek és a válságok elkerülésén dolgozzanak. Szorgalmazta az egész térségben a veszélyes és destabilizáló helyzetek elhárítását. A pápa békét és vigaszt sürgetett az erőszak és háborúk által megsebzett afrikai népeknek is, megnevezve a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Szudánt, Dél-Szudánt, a Száhel-övezetet, Afrika szarvát és a Nagy-tavak térségét. Kiemelte az ott élő keresztényeket, akik nem gyakorolhatják szabadon vallásukat.
Említette a fegyveres konfliktus és nemrég földrengés sújtotta Mianmart is. "Semmilyen béke nem lehetséges ott, ahol nincsen vallásszabadság, vagy ahol nincsen gondolat- és szólásszabadság, és tisztelet mások véleménye iránt" - hangsúlyozta. Felhívást intézett a politikai felelősökhöz: ne engedjenek a bezárkózást ösztönző félelmeknek, ehelyett a rendelkezésre álló forrásokkal a fejlődést szolgálják: "ezek (a források) a béke fegyverei, amelyek a jövőt építik, nem pedig halált hoznak."
Sürgette azoknak az akadályoknak a felszámolását, amelyek megosztottságot okoznak az emberek és a népek között, sürgette egymás segítését, kölcsönös szolidaritást, az egyén fejlődését, emberséget mindennapjainkban. Megjegyezte: a védtelen civileket magukkal sodró kegyetlen konfliktusok közepette, amelyekben iskolákat, kórházakat, humanitárius dolgozókat ér támadás, "nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük: nem egy +objektumot+ találnak el, hanem lélekkel és méltósággal bíró embereket". Ferenc pápa üzenete végén a jubileumi szentévre hivatkozva a háborús és politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta.
(Címlapkép - Sándor-palota/Kékesi Donát, MTI/MTVA)
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


