24 °C Budapest
Culicidae. Vector of malaria

Vigyázzon, aki most utazna! Ezekről a helyekről nem egy turista tért vissza malária fertőzéssel 2025-ben

2025. február 17. 13:12

A 6. héten nem jelentettek tömeges, közösségi gastroenteritis-járványt - közölte az NNGYK. A védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 16 pertussis, vagyis szamárköhögés megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásban.

A 2025. február 3. és 9. közötti időszakban a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül 16 pertussis megbetegedés gyanúját rögzítették a fertőzőbeteg nyilvántartásban. Ez eggyel több szamárköhögéses eset, mint az 5. héten. A betegek közül négy volt csecsemő, egy fő 6-9 éves, két fő 10-14 éves, egy fő a 30-39 éves, három fő a 40-49 éves, két fő 50-59 éves, három fő pedig a 60 év feletti korcsoportba tartozott. Az elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok 5 fő esetében támasztották alá a klinikai diagnózist. A többi betegnél a diagnosztikus vizsgálatok még folyamatban vannak.

Továbbá tárgyhéten egy Hajdú-Bihar vármegyében élő és tanuló 19 éves nigériai nő importált malária megbetegedésének gyanúját jelentették, aki a betegség lappangási idejében Nigériában tartózkodott. Az elvégzett diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok nem igazolták a malária klinikai diagnózisát.

Világutazók, figyelem!

A 6. heti malária fertőzés nem az első idén. Az 5. héten egy fővárosban élő, 15 éves férfi importált malária megbetegedésének gyanúját jelentették, aki a megbetegedését megelőzően 2024. december 15. és 2025. január 11. között Costa Ricában tartózkodott. A diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok még folyamatban vannak.

 A 4. héten egy importált malária megbetegedést diagnosztizáltak. A Fejér vármegyében élő 43 éves nő megbetegedését megelőzően 2024. december 28 és 2025. január 13. között Ugandában és Ruandában tartózkodott, ott akvirálhatta a fertőzést. Tünetei hazaérkezését követően kezdődtek. Kemoprofilaxisban nem részesült. A parazitológiai vizsgálat a Plasmodium falciparum kóroki szerepét igazolta.

A 3. héten egy 33 éves Csongrád-Csanád vármegyében élő nőbeteg import eredetű typhus abdominális megbetegedésének gyanúját jelentették, aki a betegség lappangási idejében Indonéziában tartózkodott. A klinikai diagnózis megerősítő laboratóriumi vizsgálatok folyamatban vannak.

Továbbá a 3. héten egy importált malária megbetegedést diagnosztizáltak. A Szabolcs-Szatmár- Bereg vármegyében élő 46 éves férfi megbetegedés megelőzően Zanzibáron (Tanzánia) tartózkodott, ott akvirálhatta a fertőzést. Kemoprofilaxisban nem részesült. A parazitológiai vizsgálat a Plasmodium falciparum kóroki szerepét igazolta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Minden évben megesik, hogy utazók egzotikus betegségeket hoznak Magyarországra. Ez 2025-ben már a második héten megtörtént: egy import eredetű vírusos haemorrhagiás láz megbetegedés gyanúját jelentették. A beteg egy Fejér vármegyében élő 48 éves férfi, aki a betegség lappangási ideje alatt Maldív-szigeteken járt és ott akvirálta a fertőzést. A diagnosztikus laboratóriumi vizsgálatok a Dengue-vírust azonosították kórokozóként.

Amikor egzotikus országokba utazunk telelni, vagy már a nyári utazást tervezgetjük, ne feledkezzünk meg a védőoltásokról!

Van ország, ahová be sem engednek megfelelő oltottság nélkül, de ez nem mindenhol kötelező. Ettől függetlenül ajánlott utána nézni, milyen kórok betegíthetnek meg az adott országban és már jó előre megszerezni ellenük a védettséget!

Továbbá nemcsak az egzotikus országokkal érdemes óvatosnak lenni. Éppen az elmúlt évek szamárköhögés, skarlát vagy kanyaró járványai világítottak rá, hogy Európán belül is elég utazni, akár csak átmenni a szomszéd országba, hogy felszedjünk egy veszélyes fertőzést. Sose felejtsük el, hogy mi magunk talán védettek vagyunk, mert megkaptuk gyermekkorunkban az oltást, azonban az idősek, vagy a kisgyermekek a környezetünkben még védtelenek lehetnek. Ezért minden esetben, utazáskor és azon kívül is, ügyeljünk a környezetünkben lévők egészségére, csökkensük minimálisra a fertőzésveszélyt!

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?