Bár ritkán esik szó róla, számos foglalkozás komoly egészségügyi kockázatokat rejt – sokszor még azok is, amelyek első pillantásra ártalmatlannak tűnnek.

A kormányablakok mellett már a gyógyszertárakban is lehet regisztrálni a Gondosórára - közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos vasárnap a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Nyitrai Zsolt kiemelte, hogy a kormány szolgáltató államot működtet. "Amennyiben ön 65 év feletti és még nem regisztrált, akkor tegye meg még ma a 06 80 80 40 50-es telefonszámon, vagy akár a patikában is" - javasolta a miniszterelnöki biztos a videóban.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a videóban hangsúlyozta: a gyógyszerészek azért dolgoznak, hogy támogassák az embereket egészségük megőrzésében és helyreállításában. "A Gondosóra program egy újabb lehetőség arra, hogy közelebb legyünk önökhöz. Tanácsot adunk és segítünk az időseknek a regisztrációban is" - hívta fel a figyelmet.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


