A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádirata alapján első fokon elítélték a hamis PCR-teszteket áruló párost és stróman társukat.

A világon egyedülálló, a malária gyógyításában valószínűleg jól használható új gyógyszerjelölt vegyületeket állítottak elő a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A kutatók kiemelkedő munkáját a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjjal ismerte el.
A manapság évente világszerte 350-500 millió megbetegedést és csaknem egymillió ember halálát okozó malária elsősorban a trópusi éghajlatú vidékeken fordul elő. A kórt a nőstény Anopheles szúnyog által terjesztett paraziták váltják ki. A maláriafertőzések száma évtizedeken át csökkent, mostanában azonban ismét emelkedik, melynek egyrészt az az oka, hogy a betegséget terjesztő szúnyogok kezdenek az eddig használt rovarirtókkal szemben ellenállóvá válni, másrészt a gyógyítására szolgáló készítmények jelentős részére a kórokozó is rezisztens lett. Ezért megnőtt az igény az ilyen kór esetén adható új gyógyszerhatóanyagokra.
A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán (DE GYTK) dolgozó ötfős kutatócsoport csaknem három évig tartó munkával jelentős eredményeket ért el a területen. Bege Miklós tudományos munkatárs, a csoport tagja a hirek.unideb.hu-nak elmondta: eredetileg a vírus- és tumor-ellenes gyógyszerekben viszonylag gyakran alkalmazott új nukleozid analógok kémiai úton történő kifejlesztésén dolgoztak, amikor olyan vegyületeket találtak, melyekről azt feltételezték, hogy hatékonyak lehetnek a malária ellen.
– A hazai partnerek mellett belga, cseh, brazil és indiai biológusokkal működünk együtt. A legszorosabb kapcsolatot az indiai kollégákkal tartjuk fenn, ahová elküldtük a nálunk előállított, szóban forgó vegyületeket, amik közül ők választották ki azokat a származékokat, amelyek a leghatékonyabbak, majd ezeket tovább vizsgálták és igazolták azon feltételezésünket, hogy az egyikből akár hatékony malária-elleni új gyógyszer lehetne – magyarázta Bege Miklós.
A felfedezés azért is rendkívül meghatározó a debreceni Gyógyszerésztudományi Kar kutatói számára, mert az ennek során gyűjtött tapasztalatokat felhasználva utat nyitott további hasonló kutatásokhoz, melyek akár más betegségek ellen is hatásos újabb vegyületek előállításához vezethetnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A DE GYTK kutatói a maláriával kapcsolatos eredményeiket egy szakfolyóiratban megjelent tudományos cikkben foglalták össze, amiért megkapták a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját.

Két betegség is durván kilőhet a következő 5 évben: ezekben már eddig is a világelsők között voltunk
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a serdülők egészségének javulása jelentősen elmarad a kisgyermekek egészségében és fejlődésében elért eredményektől.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


