A béremelés 84 ezer egészségügyi szakdolgozót érint a szakrendelőkben, kórházakban, valamint tízezer embert, aki háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi ellátásban dolgozik.
A MOK volt elnöke úgy véli, hogy mivel az utolsó teljes éve jön a jelenlegi politikai ciklusnak, nem várható, hogy komolyabb fejlesztések valósuljanak meg. Igény és szükség pedig most is lenne rá.
Bár a híreket mindenki látja a magyar egészségügyben tapasztalható emberhiányrl, azt már egyre erősebben érezni is lehrt - véli Kincses Gyula a Magyar Orvosi Kamara (MOK) volt elnöke. A Népszavának a szakember azt mondta: az emberhiány mellett továbbra is súlyos gond az ellátórendszer széttöredezettsége, illetve még mindig rendezetlen a magánszektor viszonya a közegészségüggyel.Szerinte ezekre a problémákra a kormányzatnak sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítania az idei évben.
Kincses Gyula mindemellett azt gondolja: mivel a ciklus vége felé járunk, gyakorlatilag kizárt, hogy komolyabba ráncfelvarrás kezdődne a hazai egészségügyben. Mint fogalmazott, a ciklus vége felé ilyenek sosem történnek, legfeljebb hangulat- és közérzetjavító intézkedések várhatóak, mint volt például a kórtermek kampányszerű kifestése.
Ez lehet az utolsó szög a magyar kórházak koporsójába: azonnal segíteni kell rajtuk, mert nagy a baj
Csak alig az intézmények felének van "friss" adóssága, a legtöbbjük akár 100 napnál is régebbi tartozással küzd.
Mi folyik a magyar kórházakban? Rengeteg beteg vár műtétre hosszú hónapok óta: itt a friss várólista
Egyes műtétek esetében csökkent a várólista hossza, míg más beavatkozásoknál sokat nőtt a várakozási idő.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.