A projekt egyik legnagyobb kihívása a működőképes látóideg regenerálása, amely összeköti a szemet az aggyal.
Új mRNS-alapú terápiát fejlesztenek gerincvelő-sérülések kezelésére a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) Nógrádi Antal professzor vezetésével, a rágcsálókon végzett ígéretes vizsgálatok után már a kutyákat gyógyító beavatkozásokat tervezik – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.
Az SZTE Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében a 2000-es években kezdték el vizsgálni a sérült mozgatóidegsejtek kezelésének lehetőségét. 2007-ben őssejtterápiás kísérleteket indítottak, melyek során felfedezték, hogy a sérülés környékére beültetett őssejtek négy-öt fehérjéből álló keveréket, úgynevezett szekretomot termeltek, amely kedvezően befolyásolta a károsodott idegsejtek megmaradását.
A kutatók 2019-ben együttműködésbe kezdtek Pardi Norberttel a Pennsylvaniai Egyetemről, hogy kidolgozzák a megoldást arra, miként lehet a szekretom alkotórészeit kódoló mRNS-eket a sérülés helyére, a gerincvelőbe juttatni, hogy a szervezet a fehérjéket ott helyben állítsa elő. Először egy egyszerű jelzőfehérjét, a zöld fluoreszcens fehérjét kódoló mRNS-t próbáltak lipidburokba csomagolva bevinni a gerincvelőbe, majd miután ezzel sikerrel jártak, következett egy terápiás fehérje, az interleukin 10-et (IL-10) kódoló mRNS bejuttatása.
A vizsgálatok azt mutatták, hogy szekretom hatásának 60 százaléka ennek az idegsejteket védő és gyulladáscsökkentő jellegű fehérjének köszönhető. A következő lépés a túlélő és sérült idegsejtek axonjainak, idegsejt-nyúlványainak növekedését támogató fehérjét, a gliasejtvonal-eredetű neurotrófikus faktort (GDNF) kódoló mRNS bejuttatása volt.
A gerincvelőben a sérülés helyén keletkező zúzódásos üreg kicsiny, mindössze pár mikroliternyi térfogatú, egy csepp méreténél is kisebb. Oda csak annyi anyagot szabad betenni, ami nem okoz nagyobb károsodást és nem tágítja ki az üreget. A szekrétum mind a négy faktorának bejuttatása már ezt a határt feszegeti.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezért a kutatók a terápiához úgynevezett „cargo-sejteket” vesznek igénybe. A szállító feladatra a fehérvérsejtek egy csoportját alkotó makrofágokat választották, melyek feladata a sérülést követően az idegen elemek eltakarítása. Ezek a sejtek a gerincvelő-sérülés helyszínére mennek, és viszik magukkal a terápiás fehérjéket, melyeket a bejuttatott mRNS-ek alapján gyártottak le.
A szakemberek azt tervezik, hogy a rágcsálómodellek után nagyobb állatokon is vizsgálják a megoldás működőképességét. Erre kiváló modell lenne a kutya, mivel vannak olyan fajták – mint a tacskók –, melyek testalkatukból fakadóan érzékenyek a gerinc mint támasztószerkezet betegségeire. A megbetegedő egyedeknél a túl hosszú terhelési ívet nem képes tovább fenntartani a gerinc, és megroppan, ezzel okozva a gerincvelő sérülését. Az elképzelések szerint a beteg állatokat a makrofágok IL-10 termelésének serkentésével tudnák kezelni.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.