Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is kimutatta a madárinfluenza jelenlétét a Nébih laboratóriuma.
Továbbra is fontos, hogy a gazdálkodók betartsák az afrikai sertéspestis (ASP) ellen hozott járványvédelmi intézkedéseket, valamint, hogy a vadászatoknál és a kukorica aratásánál is figyeljenek az ASP terjedésének megelőzésére - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.
Több mint hat éve van jelen Magyarországon az ASP, a vírus azonban a vaddisznóállományról nem terjedt át a házisertés-állományra. Mindez az elmúlt években bevezetett és következetesen végrehajtott járványvédelmi intézkedéseknek köszönhető: a gazdálkodók és a hatóságok közös érdeme. A sikeres védekezés lehetőséget biztosított arra is, hogy kedvezőbb legyen egyes területek ASP kockázati besorolása, így Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyékben enyhültek a kereskedelmi korlátozások is. Ezáltal bővültek a helyi gazdálkodók és élelmiszer-vállalkozások gazdasági lehetőségei.
Azonban ez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt. Az ASP továbbra is jelen van az ország vaddisznóállományában, ezért az agrárkamara és a Nébih arra kéri a gazdálkodókat, hogy az afrikai sertéspestis-járvány megelőzése érdekében mindenki figyeljen az előírásokra, és maradéktalanul tartsa be azokat. "Aki ugyanis a saját állományát védi, az egész hazai sertéságazatot védi!" - olvasható a két szervezet közös közleményében.
Példaként említették, továbbra is fontos, hogy sertéseket csak legális, regisztrált helyről szabad vásárolni, és állatorvosi igazolás birtokában lehet szállítani. Arra is kitértek, hogy az őszi-téli időszakban az ASP vírus behurcolása különösen nagy kockázattal jár például vadászat, a kukorica aratása és a háztáji disznóvágás alkalmával is. Utóbbinál fontos, hogy a fertőzött területen tervezett házi sertésvágást kötelező előzetesen bejelenteni a járási hivatalnál. A NAK és a Nébih felhívta az érintettek figyelmét, hogy vaddisznóvadászat során tájékozódjanak a vadászterület kockázati besorolásáról.
Fertőzött terület erdeiben, az aszfaltozott útról gépjárművel letérni csak a helyi hivatásos vadászoknak, kísérőknek szabad, mindenki másnak a területen kívül kell hagynia a gépjárművét. A vadászatot követően minden esetben gondoskodni kell az autó, a csizmák, a fegyverek és a ruházat megtisztításáról is. A vadászaton részt vevők - akár vadászok, akár hajtók - 72 óráig ne menjenek házi sertést tartó udvarba, tenyészetbe - hangsúlyozta a két szervezet a közleményében.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kukorica aratásnál pedig arra kell figyelni, hogy a kukorica a vaddisznók egyik kedvenc csemegéje, a magas növény pedig biztonságos búvóhely is számukra, ezért az állatok az aratás végéig nagy számban tartózkodnak a kukoricatáblákban. A fertőzött területen elhullhatnak a beteg vaddisznók, ezért fontos, hogy az érintett mezőgazdasági területen learatott kukoricát - vagy bármilyen más, sertések takarmányozására szánt gabonát - a háztáji állomány védelme érdekében legalább 30 napig pihentessék a termelők, ami a szárításon, hőkezelésen átesett terményre is igaz. A földeken munkát végző erőgépeket pedig nem szabad a sertéstelep közelében tárolni - hívta fel a figyelmet a NAK és a Nébih.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.