A nyugat-nílusi lázzal azonosított betegek 94 százaléka idegrendszeri tünetekkel kórházba került.
Az Egyesült Királyságban végzett új kutatás szerint a kisgyermekek kalóriabevitelének csaknem fele ultrafeldolgozott élelmiszerekből származik, ami hosszú távon egészségügyi kockázatokat hordoz magában. A University College London szakemberei által készített tanulmány rávilágít arra, hogy ez a táplálkozási minta a gyermekek növekedésével csak erősödik, és hétéves korra már a kalóriabevitel 59 százalékát teszik ki ezek a termékek.
A European Journal of Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány közel 2600 gyermek étkezési szokásait vizsgálta. A kutatók arra kérték a szülőket, hogy több napon keresztül dokumentálják gyermekeik étrendjét, majd elemezték, hogy ezek milyen mértékben tartalmaznak feldolgozatlan, minimálisan feldolgozott, illetve ultrafeldolgozott élelmiszereket.
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek kategóriájába olyan iparilag előállított termékek tartoznak, amelyek általában magasabb zsír-, cukor- és sótartalommal rendelkeznek. Ilyenek például a készételek, gabonapelyhek, joghurtok, kekszek, kolbászok, chipsek és az előre felszeletelt kenyerek. Ezek fokozott fogyasztása összefüggésbe hozható számos egészségügyi problémával, beleértve az elhízást, a szív- és érrendszeri betegségeket, a mentális egészségi problémákat és a rákos megbetegedéseket felnőttkorban.- írta az euronews.
A vizsgálat kimutatta, hogy a kisgyermekek leginkább ízesített joghurtokat, magas rosttartalmú reggeli gabonapelyheket és teljes kiőrlésű kenyereket fogyasztanak az ultrafeldolgozott élelmiszerek közül. Hétéves korra ez a minta némileg változik, és előtérbe kerülnek a pudingok, édes gabonapelyhek és fehér kenyerek.
Dr. Rana Conway, a tanulmány vezető szerzője és a UCL táplálkozástudományi szakértője hangsúlyozta:
Nem könnyű egészségesen táplálni a gyerekeket a jelenlegi élelmiszeripari környezetünkben. A nagymértékben feldolgozott élelmiszerek gyakran olcsóbbak, mint azok az élelmiszerek, amelyeket a szülők szívesen adnának a gyermekeiknek, mint például a friss gyümölcsök és zöldségek.
A kutatók öt csoportba osztották a kisgyermekeket az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának mértéke alapján. A legalacsonyabb szinten a gyerekek kalóriáik 28 százalékát kapták ezekből a forrásokból, míg a legmagasabb szinten ez az arány 69 százalék volt. Fontos megjegyezni, hogy mind az öt csoportban a gyermekek több hozzáadott cukrot fogyasztottak, mint a brit kormány által ajánlott 5 százalékos kalóriabeviteli felső határ.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tanulmány rámutatott arra is, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekre való hagyatkozás a gyermek legkorábbi éveiben az idő múlásával is fennmarad. Clare Llewellyn, a UCL elhízáskutató intézetének docense kiemelte:
A korai évek étkezési szokásai fontosak, mivel segítenek kialakítani azokat a szokásokat, amelyek a gyermekkorban és felnőttkorban is megmaradhatnak.
A kutatók szerint új szakpolitikákra lenne szükség az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztásának csökkentése érdekében. Javaslataik között szerepel figyelmeztető címkék elhelyezése az élelmiszerek csomagolásán, illetve olyan támogatások bevezetése, amelyek segítenek a szülőket az egészségesebb élelmiszerek választásában.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Az első nyugdíj jóval alacsonyabb lesz az utolsó fizetésnél
Aki időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.