14 °C Budapest
Idősebb kaukázusi nő kabáttal és rózsaszín fejkendővel, rák és optimizmus koncepciója

Saját egészségét teszi kockára több százezer magyar nő: ezért halnak meg annyian, pedig kivédhető lenne

2024. október 5. 14:05

Évente kb. kétezer magyar nő hal meg emlőrákban, pedig a betegség rendszeres szűrővizsgálatokkal és önvizsgálattal korai stádiumban kiszűrhető lenne. A mellrák esetében is döntő tényező az időfaktor: minél korábban észreveszik az elváltozást, annál nagyobb eséllyel gyógyítható. Egy friss, reprezentatív kutatás szerint se a szűrésre járási hajlandóságban, se az önvizsgálat gyakorlásában nem jeleskednek a magyar nők.

Az emlőrák a nők leggyakoribb rosszindulatú daganatos megbetegedése. Hazánkban évente mintegy 7300-7500 új tumort diagnosztizálnak, vagyis minden nyolcadik magyar nő ebben a betegségben szenved, közülük minden negyedik – vagyis évente kétezer - bele is hal a betegségbe. Korai felismeréssel és kezeléssel az emlőrák túlélési esélye növekszik, ezért a rendszeres szűrővizsgálatok és az önvizsgálat kulcsfontosságú.

45 és 65 éves kor között minden magyar nő kap meghívólevelet állami finanszírozású mammográfiás emlőszűrésre, amin nem kötelező ugyan részt venni, de erősen ajánlott. 35 év alatt ultrahanggal vizsgálják az emlőket, erre azonban sajnos nincs közfinanszírozott, szervezett szűrőprogram, vagyis a vizsgálatot mindenkinek önmagának kell megszerveznie.

Az Affidea Magyarország legfrissebb, reprezentatív kutatása alapján a magyar nők részvételi hajlandósága az emlőszűrő vizsgálatokon nagyon alacsony. A 35 évnél fiatalabb megkérdezettek 80 százaléka még sosem járt ultrahangos emlőszűrésen. Az idősebbek körében többen járnak szűrésre, de még ezen az arányon is bőven lenne mit javítani: a 35 év feletteik 44 százaléka mondta azt, hogy még sosem járt mammográfiás szűrésen. Ez azért elkeserítő, mert ők az a korosztály, akiknél magasabb az emlőrák kialakulásának valószínűsége.

Ezek az emlőrák kockázati tényezői

Az emlőrák elsősorban az idősebb nőket veszélyezteti, de tévedés azt hinni, hogy a fiatalabbakat nem érinti: sajnos az elmúlt évek tendenciája az, hogy hazánkban is egyre több fiatalt diagnosztizálnak emlőrákkal.

A fiatalabb korosztály jellemzően már panaszokkal érkezik hozzánk emlőszűrésre, vagy családi érintettség okán. A panaszmentes, megelőzési céllal érkező fiatal páciensek száma sajnos nagyon alacsony

– mondta a több mint húszéves emlőszűrési tapasztalattal rendelkező Dr. Bagi Róbert, az Affidea Magyarország radiológus szakorvosa. A rendszeres szőrővizsgálatok elmulasztásán kívül az emlőrák kockázati tényezői közé tartozik a túlsúly, a mozgásszegény életmód, a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás és a genetikai hajlam.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A fent említett kutatás vizsgálta azt is, hogy hogyan függ össze a családi érintettség és a szűrésre járási hajlandóság, és elszomorító eredményekre jutott. Azoknak a 35 év alatti válaszadóknak, akiknek a családjában volt emlőrákos megbetegedés, több mint 73 százaléka még sosem volt ultrahangos emlővizsgálaton, vagyis az esetleges genetikai kockázat sem motiválja őket a szűrésre.

A 35 év feletti válaszadóknál ez az arány jóval alacsonyabb, viszont tekintve, hogy az ő korosztályuk a legveszélyeztetettebb, ez az eredmény is szomorú: az emlőrákos családtaggal rendelkező idősebb válaszadók 37,7 százaléka még soha nem járt mammográfiás szűrésen.

A fiatalok azért nem végeznek önvizsgálatot, mert nem tudják, hogyan kell

A havi rendszerességű emlő önvizsgálat kulcsfontosságú a betegség korai felismerésében. A rendszeres önvizsgálattal észrevehetőek a korai elváltozások is, ez pedig akár életet is menthet! Az említett kutatás eredményei alapján a magyar nők közel harmada sosem végez önvizsgálatot, szintén harmaduk csak nagyon ritkán. Mindössze 38 százalékuk mondta azt, hogy legalább évente néhányszor megvizsgálja az emlőit.

A 20-35 évesek körében kiugróan magas azok aránya, akik azért nem végeznek önvizsgálatot, mert nem tudják hogyan kell. Ami igazán lesújtó a kutatás eredményét tekintve, az az, hogy az összes megkérdezett 65 százaléka nem is tervezi, hogy emlő önvizsgálatot végezzen. Negyedük  viszont már próbálkozott, de nem tudja, hogy jól csinálta-e.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 5. szombat
Aurél
40. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. október 5. 16:02