13 °C Budapest
Az évszázad bugyi-botránya érik Magyarországon: méreggel vannak teli itthon kapható fehérneműk

Az évszázad bugyi-botránya érik Magyarországon: méreggel vannak teli itthon kapható fehérneműk

2024. október 3. 10:04

A Tudatos Vásárlók Egyesülete egy nemzetközi együttműködés keretében 166 fehérnemű biszfenol tartalmát vizsgálta meg, osztrák, cseh és szlovén fogyasztói szervezetekkel közösen, egységes módszertan alapján, laboratóriumi körülmények között. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy az egészségre káros vegyi anyagok jelentős mennyiségben megtalálhatók a mindennapi termékekben. Ipari felhasználásukkal kapcsolatban zonnali szigorításra lenne szükség. Dénes Júlia vegyésszel, a TVE szakértőjének segítségével jártuk körbe a problémát és a lehetsége megoldásokat. 

Pénzcentrum: Azt mióta lehet tudni, hogy baj van a biszfenolokkal, mióta övezi különös figyelem ezeket a vegyületeket?

Dénes Júlia: Nagyjából 2011 óta figyelünk kiemelten rájuk, akkor tiltották ugyanis be azokat a cumisüvegeket, amelyek tartalmazták: ez volt a BPA-botrány. Amire akkor még nem figyeltünk, viszont most már tudjuk, hogy nemcsak a BPA nevű anyag veszélyes, hanem a többi biszfenol is, hiszen ez egy vegyületcsalád, amelynek tagjai nagyon hasonlítanak egymásra kémiai szerkezetüket tekintve.

Nincs ugyan még mindegyikről bebizonyítva, de nagyon valószínű, hogy hasonló az egészségügyi hatásuk is. A BPA-ról már tudjuk, hogy nagyon káros, és várhatóan ki fog derülni a vegyületcsaládnak többi tagjáról ugyanez.  

Az ipari gyártásban a 2011 után az történt, hogy a BPA-t korlátozni kezdték, sőt be is tiltották elsősorban gyerekeknek szánt tárgyakban, de helyettestették például BPS-sel, ami tulajdonképpen az előbbi rokona.  

De egészen konkrétan mire való egy az anyag, miért szükséges a gyártás során?

Ez csupán egy adalékanyag, ami ahhoz kell, hogy a műanyagnak olyan állaga, tartóssága, legyen, amire egy adott tárgyban szükség van.

És ez csak itt nálunk, Közép-Európában létező probléma, vagy a világ más tájain is?

A biszfenol A az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott vegyi anyag a világon, tehát világszerte felmerül a korlátozás, betiltás kérdése. Az USA-ban egyes tagállamok már az üdítők alumínuimdobozaiban is betiltották a használatát. Ha jól tudom, helyette biszfenol S-t alkalmaznak..  De például Franciaországban már szigorúbb tiltás van érvényben a BPA kapcsán, mint az Európai Unió többi országában. A mi célunk, hogy az egész „család” használatát korlátozzák vagy akár tiltsák be, hiszen tudjuk, hogy nincs jó hatásuk. Erre még viszont nincsen példa a világon.

A legutóbbi tesztetekben a biszfenolok textíliákban, konkrétan az alsóneműkben való jelenlétét vizsgáltátok. Ez miért lényeges, képes a vegyület bőrön keresztül is felszívódni?

Igen, más a mechanizmus, de tanulmányok bizonyították, hogy képes felszívódni bőrön keresztül is. Ugyanakkor mivel az élelmiszerekből, ami a biszfenolt tartalmazó csomagolása által szennyeződik, körülbelül 25-szörös mennyiség jut be a szervezetbe.

Pont a csekély mértéke miatt döntöttek úgy, hogy nincs szükség a szabályozásra textilek esetében.

Ez a teória azonban 2023-ban megdőlt, akkor ugyanis kiderült, hogy még ez az alacsonyabb mennyiség is roppant veszélyes. Ettől függetlenül továbbra is csak ajánlásról beszélünk, nem pedig egy olyan konkrét határértékről, amit mindenkinek be kell tartania törvényileg. Az ajánlásból lesz aztán egy törvényi szabályozás, csakhogy az idő. Ez az, amire szeretnénk most felhívni a figyelmet és felgyorsítani a folyamatokat.

Mi is beszámoltunk róla, hogy nemrég egy német szervezet tesztelt különböző típusú konzervdobozokat, és gyakorlatilag a bennük tárolt ételek mindegyike szennyezett volt, ráadásul már az egészségre káros mértékben. Az osztrák partnerünk pedig kókusztejeket vizsgált, konzerveseket, illetve papírdobozban forgalomba hozott termékeket – ez utóbbiban nem találtak biszfenolokat. Ez azért jó hír, mert látszik, hogy egyébként létezik valós alternatíva, meg lehetne találni azokat az ipari megoldásokat, amikkel ezek a szennyezések elkerülhetőek lennének.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Térjünk vissza a textíliákra: mosás során nem távoznak ezek a veszélyes anyagok?

De igen, végzünk majd erre vonatkozó vizsgálatokat is. Mosással várhatóan csökkenthető a textilekben lévő és onnan bőrön keresztül felszívódó biszfenolok mennyisége, hiszen oldódnak vízben. Viszont a mosással az a probléma, hogy akkor meg a szennyvízbe jutnak be ezek a vegyületek, és hosszú távon akkor is káros hatásai lesznek a környezetre, hiszen nem lehet kiszűrni őket onnan maradéktalanul, benne maradnak a körforgásban. Tehát a legjobb megoldás az lenne, hogyha nem használná az ipar ezeket a vegyületet.

A fehérneműkön kívül minden textíliában megtalálhatóak?

Azokban a műszálas textíliákban találhatóak meg a biszfenolok legnagyobb mennyiségben, amelyeknél szükség van a színrögzítésre, egyfajta színfixálóként használják. Érdekesség, hogy az újrahasznosított műszálas textilekben nagy mennyiségben jelen vannak. Tehát, mint pozitívum reklámozzák az textilújrahasznosítást, holott az így előállított termék tele vannak káros anyagokkal, főleg a műszálasok.

A tesztnek a fő tanulsága, hogy ha minél nagyobb a pamuttartalma egy textilnek, annál kisebb az esély, hogy találkozunk biszfenolokkal. tehát létezik a jó megoldás a fogyasztók számára.

Mi azért küzdünk, hogy minél hamarabb és minél szigorúbb szabályozás szülessen ennek a vegyületcsaládnak a korlátozására, mert úgy gondoljuk, hogy az egymással való helyettesítésük egy fogyasztók számára sem elfogadható megoldás.

Emellett arra szeretnénk felszólítani a fogyasztókkal együtt a törvényhozókat, hogy minél hamarabb lépjenek ebben az ügyben. Vannak már javaslatok a szabályozásra az Európai Unióban, halad a kérdés, egyre több országban látják már a problémát, de nagyon lassú a folyamat.  

Szeretnénk azt elérni, hogy az ipar olyan megoldásokat találjon, amihez nem szükségesek ezek a szerek. A konzervdobozok helyettesítése például egy remek megoldás lenne, és olyan anyagokból kellene gyártani a fehérneműt, amihez nincs szüksége az anyagra.

Igen, de 8 milliárd embert talán nem lehet ellátni elegendő pamutbugyival, ahhoz már talán túl sokan vagyunk a Földön.

Igen, éppen ezért nekünk, a Tudatos Vásárlók Egyesületének az üzenete, hogy csak a fogyasztáscsökkentés a megoldás az ilyen jellegű kihívásokra. Ha nem vennénk annyi terméket, akkor az ipar nem gyártana ilyen tempóban, fenntarthatóbb lenne az egész körforgás.  De persze ez egy nagyon nehéz kérdés, összetett és bonyolult, amit nehéz elfogadtatni mind az fogyasztókkal, mind a gyártókkal. De a nap végén ez az egyetlen járható út. Ez mindnyájunk közös érdeke. Tudjuk, az nem egy népszerű üzenet, hogy ne vásárolj, mégis valahol mindenki tudja, hogy ez a vége a történetnek.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Járt már homoktövis szüreten? Most megteheti! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Ősi magyar hagyományokhoz nyúlhatnak vissza vidéken: ezzel felvehetik a kesztyűt a klímakrízissel

A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.

Jártál már homoktövis szüreten? Most megteheted! (x)

Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.

Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. október 3. csütörtök
Helga
40. hét
Október 3.
A mosoly világnapja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?